Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2020-ban elkészülhet a vonzó debreceni sétány

| 2020. 02. 10. | 15:31:00
Bővítik a város legnagyobb játszóterét, ősszel elindulhat a munka.
2020-ban elkészülhet a vonzó debreceni sétány
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2020 végére elkészülhet a Nagyerdei Strandfürdő mellett kialakítandó sétány, a korzóról elérhetőek lesznek a fürdő Pallagi úttal szomszédos boltjai, éttermei és más vendéglátóhelyei – hangzott el Széles Diána február 10-i sajtótájékoztatóján. Debrecen turisztikai ügyekért is felelős alpolgármestere elmondta: várhatóan idén áprilisban elkészülnek az Ötholdas Pagony megújítását célzó kiviteli tervek, elkezdődhet a közbeszerzési eljárás és optimális esetben az ősz elején megindulhat a munka. Az 1,5 milliárd forintos fejlesztés során bővítik Debrecen legnagyobb játszóterét és a jelenlegi konténerek helyett télen-nyáron használható épületet húznak fel a szolgáltatások érdekében.

2019-ben egyébként Debrecen a történetében először áttörte a 400 ezres határt a városban töltött vendégéjszakák számában (437 ezer). – Ha Debrecenben több minőségi szálláshely állna rendelkezésre, még sikeresebbek lennénk – mondta Széles Diána. Újságírói kérdésre úgy nyilatkozott, azt nem tudja megerősíteni, hogy nagy nemzetközi szállodaberuházás készülne a cívisvárosban. De az tény – tette hozzá –, hogy ezek a szereplők régóta tapogatóznak a városban, magam is tárgyaltam több képviselőjével.

A politikus arról is beszélt, hogy a hazai turizmus top50 szereplőjét bemutató kiadványban most először két debreceni érdekeltség is helyet kapott, így a repülőtér és az önkormányzat.

Több komoly bölcsődei beruházás készül

Széles Diána alpolgármesterként a város egészségügyi, ifjúsági és szociális ügyeiért és civil kapcsolataiért is felel. – A szociális területen abban kell az intézményrendszert megváltoztatni, hogy ne csak halat adjunk az embereknek, hanem tanítsuk őket halászni. Ezt a feladatot elkezdtük a Debreceni Karitatív Testület munkatársaival, önkénteseivel. A cél, hogy azokat is segítsük egyéni mentorálással, akik például kérnek, de a jogszabályokban lefeketett feltételek mentén nem kaphatnak támogatást az önkormányzattól. Az ellátórendszer lényege nem az, hogy egyszeri támogatást nyújtson. Hanem inkább próbáljuk személyre szóló tanácsadással elérni, hogy az emberek ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe. A helyi szociális rendelet 2019-es módosítása után idén arra számítok, hogy többeket segíthetünk a rendelkezésre álló 16 féle szociális támogatás, mintegy 400 millió forint révén. Erős civil háttérrel rendelkezünk, tapasztaljuk, hogy olykor egy jó beszélgetés, a közösségi élmények is hatékony segítséget jelentenek – mondta.

Elhangzott: két hónap múlva elkészülnek a Karácsony György utcai bölcsőde rekonstrukciós munkálataival, és elindítják a Károlyi Mihály utcai bölcsőde teljes felújítását (majdnem 700 millió forintos projekt). Hamarosan kezdődik a Gáborjáni Szabó Kálmán és a Görgey utcai bölcsődék felújítása, valamint újat építenek a Postakert utcán. Külön ellátási szerződés keretében 47 millió forintot költenek arra, hogy egyes városrészekben civil szervezetek segítsenek a szociális feladatok ellátásában. 

Megtöbbszörözte látogatói számát az ifiház

Debrecenben egyébként 1600-at meghaladó számú civil szervezetet tartanak nyilván, az önkormányzat számos társasággal van kapcsolatban az élet legkülönbözőbb területein. A városnál 2020-ban 40 millió forint támogatásra pályázhatnak a debreceni civil szervezetek (tavaly 83-an nyertek).

Szívbetegeket szűrtek ki, volt, akit már meg is műtöttek

A sajtótájékoztatót a múlt év végén átadott Pósa utcai szűrőközpontban tartották, ahol egyébként pingpongasztal, csocsó és léghoki is várja a fiatalokat. Az elmúlt hetekben az összes debreceni nyolcadikos egészségügyi szűrésével végeztek, s már a tizedikesekét is elkezdték. 

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) igazgatója kiemelte, egy „gondoskodó városnak egy kézben kell működtetnie azt az egészségügyi, szociális és emberi erőforrás-motort, amely az egész gazdaságot mozgatja”. Elmondta, a magyar egészségügy három nagy pillére közül az alapellátást (a fekvőbetegellátás és a szakellátó rendszer a másik kettő) az önkormányzatok működtetik. Debrecenben az önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátáson kívül minden mással a DEAFI-t bízta meg. Így ők szervezik a fogászati, a gyermekfogászati, a védőnői, az iskolavédőnői, az iskolaorvosi, az iskolafogorvosi és az anyatejgyűjtő ellátást. 

– A DAEFI-nél arra igyekszünk megtanítani a gyerekeket, hogy miként őrizzék meg az egészségüket. E célt szolgálja a debreceni óvodások és iskolások egészségügyi szűrése is. A kezdeményezés eredményeként máris feltűnően sok gyermek érkezik mozgásszervi problémával (lúdtalp, gerincbajok), melyek megelőzősére komoly figyelmet fordítunk a készülő debreceni egészségterv kidolgozása során – említette Papp Csaba. 

A Pósa utcai szűrőközpontban lazulni is lehet, képünkön léghokival játszanak diákok

Nagyon sok a szemészeti eltérés is, aminek a hátterében az igazgató a digitális világ előretörését sejti. Ráadásul a gyerekek egy része még tizedik osztályosként sem tud a látásproblémáiról. Nem mellékesen a tizedikeseknél megugrik (ötszöröződik) a magas vérnyomással küzdő gyerekek aránya, aminek több magyarázata van. Így a vidéki gyerekek otthoni környezettől való elszakadása növeli a stressz-szintjüket (ezen is segíteni szeretnének az iskolákon belül). 

[Beillesztett cikk: Olyan intézményt adtak át Debrecenben, amilyen nincs másutt az országban]

Papp Csaba a világon is egyedülállónak nevezte, hogy a gyerekek hat EKG-vizsgálaton is túlesnek az általános és a középiskolai évek során (minden második évben). – A gyerekek 4,3 százalékánál találunk ritmuszavart, a probléma 16 éves korra sem feltétlenül derül ki. Már hat gyermeknél azonosítottunk komolyabb szívbetegséget, hármunknál már lezajlott vagy a közeli napokban lezajlik egy műtét – mutatott rá a szűrőrendszer hatékonyságára. 

RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés