Hirdetés

Hirdetés

Kést állított élettársába Egyeken – 4 évet kér rá az ügyész

2019.11.01. 11:11

Kést állított élettársába Egyeken – 4 évet kér rá az ügyész
Illusztráció

Szerelemféltés idős emberek között.

Hirdetés

Hirdetés

Előkészítő ülést tart november 6-án a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a 60 éves vádlott és a sértett 2002-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, amely a bűncselekményt megelőzően körülbelül 2 évvel megromlott. Ehhez az a körülmény vezetett, hogy az élettársát folyamatosan alaptalanul gyanúsította azzal, hogy különböző nőkkel viszonyt folytat.

Az elmérgesedő viszony további oka az volt, hogy szerény jövedelmük miatt megélhetési problémákkal küzdöttek.

A vád szerint gyakran alakult ki a pár között vita, ami egy esetben fajult tettlegességig.

A sértett és élettársa 2019. április 9-én egyeki házukban este szóváltásba keveredtek, a nő továbbra is azzal gyanúsította a férfit, hogy viszonyt folytat egy másik nővel. Reggel a férfi békülési szándékkal közeledett a nőhöz, aki ezt elutasította és újabb veszekedés alakult ki közöttük. A vádlott feldúlt állapotban felkapott egy 20 centiméter pengehosszúságú konyhakést, odalépett a nőhöz, akit megöléssel fenyegetett, majd mellkason szúrta.

A sértett felállt és megpróbálta kicsavarni a kést a vádlott kezéből, ami nem sikerült.

Rövid dulakodást követően a sértett hátat fordított a férfinak és elindult. A vádlott ezután a nő háta közepébe szúrta a kést. A vádlott a cselekmény elkövetése után azonnal bejelentést tett a segélyhívó központba és mentőt, valamint rendőrt kért a helyszínre – fogalmaz a vád.

A mentőszolgálat diszpécsere utasításokkal látta el a férfit, hogy miként csillapítsa a sértett vérzését, valamint felszólította, hogy a kést ne húzza ki a sértettből. Rövid időn belül a háznál megjelentek a rendőrök, akik a férfit elfogták és előállították, a sérült nőt pedig mentőhelikopter szállította el a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, közvetlen életveszélyes állapotba azonban nem került, a súlyosabb eredmény bekövetkeztét a vádlott a rendőrség és a mentőszolgálat felé tett önkéntes bejelentéssel elhárította.

Az ügyészség a vádlottal szemben 4 év börtönbüntetést és 4 év közügyektől eltiltást indítványozott, amennyiben a férfi az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz. 
bíróságDebrecentesti sértésEgyek

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.