Hirdetés

Szakmai elismeréseket vettek át a Debreceni Egyetem tanévnyitóján

unideb.hu

2019.09.09. 14:13

Szakmai elismeréseket vettek át a Debreceni Egyetem tanévnyitóján
Tóth István, a Tungsram pénzügyi igazgatója átveszi díját Szilvássy Zoltán rektortól (Fotók: unideb.hu)

Négy szakembert díjaztak.

Hirdetés

Hirdetés

Tanévnyitó ünnepség kertében adták át a Debreceni Egyetem szakmai elismeréseit. A Főnix Csarnokban osztották ki a DE Alumni díj 2019, a Debreceni Egyetem Pro Universitate Debreceniensi 2000 emlékérem, a „Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis” és a Juhász Zsuzsa-díjat.

DE Alumni díj 2019

A Debreceni Egyetem Szenátusa által 2015-ben alapított „Alumni Díj” azon szervezetek részére adományozható, amelyek a Debreceni Egyetemmel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, támogatják az intézményt céljainak megvalósításában és kiemelt foglalkoztatói a Debrecenben végzett hallgatóknak. Az egyetem által kiírt pályázaton indulhat bármely Magyarországon telephellyel rendelkező szervezet, amely a Debreceni Egyetemmel vagy a DE Fejlesztéséért Alapítvánnyal, továbbá a Debreceni Egyetem által alapított, illetve tulajdonolt jogi személlyel együttműködésre irányuló szerződéssel rendelkezik. A nyertes jogosult a „DE Alumni díj 2019” megjelölést használni vállalati megjelenéseiben. A Bíráló Bizottság egybehangzó döntése alapján a „Debreceni Egyetem Alumni díját”, illetve a cím használatát 2019-ben a Tungsram érdemelte ki. Tóth István, a Tungsram pénzügyi igazgatója vette át a kitüntetést.

Debreceni Egyetem Pro Universitate Debreceniensi 2000 emlékérem

Pro Universitate Debreceniensi 2000 emlékéremben részesíthető, aki kiemelkedő módon segíti az egyetem oktató-kutató munkáját, hozzájárul az intézmény fejlődéséhez, hazai és külföldi elismertségének növeléséhez, illetve aki jelentős szerepet tölt be az egyetem társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében. A Debreceni Egyetem Pro Universitate Debreceniensi 2000 emlékéremben részesítette Vitézy Tamás gazdasági szakembert.

A mérnök és mérnök-közgazdász végzettséggel is rendelkező Vitézy Tamás munkásságát a rendszerváltást megelőzően kezdte. Első munkahelye a Ganz-MÁVAG kohászati gyáregysége volt, ahol főmérnökként dolgozott. A gödi, majd a nádudvari termelőszövetkezetben szerzett vezetői tapasztalatokkal felvértezve a rendszerváltást követően saját tulajdonú cégeket alapított. Az általa alapított magáncégekkel elsőként sikerült földgázt importálnia Ukrajnából. A földgázüzlet eredményeit, üzleti hasznát a háború utáni Horvátország idegenforgalmába fektette be és magyarként a legnagyobb horvát turisztikai vállalat tulajdonosa lett. Az ukrán és orosz kapcsolatok révén alaposan megismerte az elő- és közép-ázsiai térség gazdasági, piaci és pénzügyi helyzetét. A Debreceni Egyetem szakembereivel azon munkálkodik, hogy szerteágazó gazdasági és pénzügyi tapasztalatait kamatoztatva és az intézmény szolgálatába állítva széleskörű együttműködési lehetőségeket teremtsen Kínával és az ázsiai területekkel

„Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis”

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának küldöttgyűlése által alapított „Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis”, a Debreceni Egyetem Hallgatóiért díjat kaphatják, akik az egyetem hallgatóinak érdekében tartós és kimagasló tevékenységet fejtettek ki, továbbá vezető tevékenységükkel hozzájárultak az egyetem oktatói és hallgatói közötti kapcsolatok elmélyítéséhez.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának küldöttgyűlése a hosszú időn át végzett kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenységért, a Magyar Honvédség és a Debreceni Egyetem hallgatósága közötti eredményes együttműködés előmozdításáért, az egyetem hallgatói körében az önkéntes tartalékos katonai szolgálat népszerűsítése és a katonai toborzás területén végzett kiemelkedő munkájáért a „Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díjat” adományozta Nagy Zoltán alezredes a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka részére.

Juhász Zsuzsa-díj

Juhász Zsuzsa 1958-tól 2006-ban bekövetkezett haláláig a betegellátásnak szentelte életét. Neve a mai napig a fegyelem, a hűség, a gyógyító munkával szembeni alázat szinonimája. A díjat Juhász Zsuzsa családja és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum alapította 2010-ben. Az elismerést az a betegellátó szervezeti egységünkben dolgozó ápoló vagy ápolásvezető kapja, aki hosszú időn keresztül az ápolás területén nyújtott kimagasló szakmai munkájával, a betegekért, a közösségért vállalt tevékenységével maradandót alkotott és a Klinikai Központ hírnevét öregbítette.
A díjat az egyetem Klinikai Központ Ápolási Bizottsága - Juhász Zsuzsa családjának javaslatát is figyelembe véve - 2019-ben Ötvös Józsefné, a Gyermekgyógyászati Klinika Csecsemő osztályának osztályvezető ápolója számára ítélte oda.

Ötvös Józsefné 1977 óta a Gyermekgyógyászati Klinika munkatársa, első képesítését a koraszülött osztályon szerezte, mint gyermekápoló. Az évek során napi feladatai mellett számos oktatási programban, tanfolyamon vett részt, folyamatosan képezte magát, melynek eredményeként magas szinten elsajátította a gyermek ellátást. A mai napig aktív a szakápoló képzés színvonalának emelésében.2002-ben diplomás ápoló lett. Pontos, megbízható munkáját elismerve folyamatosan újabb megbízásokat, közöttük vezetői feladatokat is kapott. Szakmai tudásával nagy segítséget nyújt a jövő generációjának, az egészségügyi szakdolgozói hivatás iránti elkötelezettsége, valamint lelkiismeretes munkája valamennyi munkatárs számára követendő, példaértékű.

Debreceni Egyetemkitüntetések

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.