2019.09.25. 17:53
A fürdővezér a leköszönő polgármestert okolja.
Czeglédi Gyula hajdúszoboszlói polgármesterjelölt a közösségi oldalon számol be arról, hogy Papp László debreceni polgármesterrel tárgyalt a két város jövőbeni szorosabb együttműködésének lehetőségéről.
Áttekintettük annak okait, hogyan süllyedt Debrecen és Hajdúszoboszló kapcsolata az elmúlt években a lehető legmélyebb pontra. Megállapítottuk, hogy ez alapvetően Sóvágó László elzárkózó várospolitikájának tudható be
- fogalmaz bejegyzésében a függetlenként induló Czeglédi Gyula, akit helyi civil szervezetek mellett a Fidesz is támogat. Kifejtette továbbá, hogy megválasztásuk esetén jelentős előrelépést mutatnak fel a települések együttműködésében, ilyen lesz
Czeglédi Gyula kiemelte, közösen kezdeményezik a kormánynál a 4. számú főút Debrecen- Hajdúszoboszló közötti szakaszának négysávossá bővítését.
![]() | A fürdővezér jobbat ígér Hajdúszoboszlónak. Debrecen oldalvizén…Interjú Czeglédi Gyulával, aki Sóvágó László kihívója lesz ősszel. |
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)