A késő és kimaradó járatok miatt talált fogást az ellenzék a városvezetésen

A városnak minden évben igen csinos összeggel kell "javítani" a DKV mérlegét, de minden évben csak sűrűsödnek a problémák a vállalat körül - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Herpergel Róbert és Jármi Péter, a Momentum-Jobbik-LMP debreceni képviselőjelöltjei.
Herpergel Róbert szerint egyre több lakossági megkeresést kap a buszok késései miatt, ami augusztusra tetőzött. A Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje az augusztusi közgyűlésen ezt szóvá is tette.
Természetesen ezután nem változott semmi. Miért is változott volna? A Fidesz képviselői sehová nem járnak busszal, trolival vagy villamossal, így őket nem fenyegeti a munkából való késés a járatkimaradások miatt
- fogalmazott a jobbikos politikus. Szövetségese, Jármi Péter szerint nyílt titok, hogy a DKV emberhiánnyal küszködik, a megmaradt sofőrállomány túlhajszolt, mert azokat a fordulókat, amelyekre nem jut sofőr, a megmaradtak között osztják el.
Emiatt egy járművezető 12-13 vagy még több fordulót kénytelen megcsinálni, hogy utána félholtként essen haza a családhoz és másnap kezdje elölről az egészet
- mondta a képviselőjelölt, aki úgy véli, ezzel az "életpályamodellel" nem lehet vonzóvá tenni a DKV-t a pályakezdők számára, főleg, ha ehhez társul egy kifogásolható fizetés, kifogásolható túlórarendszer és kifogásolható vezetőség.
[Beillesztett cikk: A főpályudvaréhoz hasonló fiaskót szenvedett el Debrecen - így a polgármesterjelölt]


















