Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Évi 3-4 millió nélkül is bekerülhet a debreceni elitiskolára!

Cívishír | 2019. 08. 18. | 16:00:00
Az adófizetők állhatják a legtehetségesebb helyi gyerekek taníttatásának költségét.
Évi 3-4 millió nélkül is bekerülhet a debreceni elitiskolára!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napokon belül megszavazhatja a közgyűlés a debreceni polgármester azon előterjesztését, mely szerint egy ösztöndíjprogram révén olyan debreceni gyerekek is tanulhatnak majd a pallagi nemzetközi iskolában, akiknek egyébként esélye sem lenne erre a borsos képzési díjak miatt.

Az augusztus 22-i önkormányzati közgyűlésre készített javaslat a 2020/2021. tanévtől tenné lehetővé ezeknek a gyerekeken a részvételét. Az ösztöndíjprogram a tehetséges vagy kimagasló eredményt elért debreceni diákoknak nyújtana lehetőséget. A jelentkezők pályázat útján nyerhetnek felvételt a Debreceni Nemzetközi Iskola négy oktatási programjának valamelyikére, a legjobbakkal a tanintézmény szakemberei elbeszélgetnének, rangsort állítva fel. Ezt követően a pályázatokat egy háromfős bizottság bírálná el. A testület az iskola igazgatójából, az önkormányzat humán főosztályának vezetőjéből és a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyetteséből állna. Az ő egyhangú döntésük alapján tennének szakmai javaslatot a jegyzőnek az ösztöndíj odaítélésére.

Azt, hogy mennyien kerülhetnek be ily módon a különleges iskolába, a fedezett összegével együtt az önkormányzat éves költségvetése során határoznák meg.

Az előterjesztés egyebek mellett kitér rá: csak olyan tanuló támogatható, aki

  • magyar állampolgár;
  • a szülei is azok;
  • legalább egy éve állandó debreceni lakhellyel rendelkeznek;
  • a gyermek betöltötte a 10. életévét;
  • a háztartásban az egy főre eső nettó összjövedelem a pályázatot megelőző 3 évben nem haladta meg a 250 ezer forintot.

Írtunk már arról, hogy a nemzetközi iskola éves tandíjai még egy tehetősebb magyar család számára is nyögvenyelősek, ha nem elérhetetlenek. Hiszen az árak 2,44 millió forinttól indulnak és 4,72 milliónál végződnek, ahogy egyre megyünk feljebb.

Az ösztöndíjprogram szándékáról már lehetett hallani korábban. Ugyanakkor augusztusban a baloldali ellenzéki választási szövetség (DK, MSZP, Párbeszéd, Szolidaritás) is azzal kezdett el kampányolni, hogy a létszám 30 százalékát debreceni tanulókkal töltenék fel.

Az első tanév már most kezdődik, így az emlegetett ösztöndíjprogram révén bekerülő gyerekek esetében már lesz gyakorlati tapasztalat az iskola működéséről.

RaL

További híreink
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés