Hirdetés
Litván szakember a debreceni kosarasoknál
| 2019. 07. 12. | 23:37:00
Egyéves szerződést kötött.

Mindenben megegyezett egymással a DEAC vezetősége és Justinas Spokas, így a litván szakember lesz Kovács Adrián segítője a 2019-20-as idényben.
Spokas 2011-ben kezdte edzői pályafutását, szülőhazája fővárosában, Kaunasban. Három évvel később került Spanyolországba, ahol több klubnál is megfordult, mint utánpótlás-, illetve segédedző. Legutóbbi kenyéradója az Eurocup regnáló bajnoka, a Valencia Basket volt, ahol az akadémia munkatársaként tevékenykedett.
A litván tréner a spanyol szövetség legmagasabb edzői képesítésével is rendelkezik, és egy évre kötelezte el magát a Debreceni Egyetem együttese mellett.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!

Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.

Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.

Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”

Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.

Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.

MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.

Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.

Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.

Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.

180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó

Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.

Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.

Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.

Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.

Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.

Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.

Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.

Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.

Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.

A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.

A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.

DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.

Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Olvasta már?

Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?

Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen

MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Támogatott tartalom

Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.

Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.

Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.

Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés