Hirdetés

Magyar csatárt igazolt a Debrecen

2019.06.19. 12:40

Magyar csatárt igazolt a Debrecen
Mazzag Dániel (Fotó: Fehérvári Titánok)

Már tavaly is közel állt ahhoz, hogy ideköltözzön.

Hirdetés

Hirdetés

Egy éves szerződést kötött a DEAC jégkorongcsapata a Fehérvári Titánok 23 éves támadójával, Mazzag Dániellel. A center ifjú kora ellenére komoly meccsrutinnal rendelkezik. Mostanáig 170 mérkőzést vívott a hazai felnőtt elitben, ifi korától kezdődően összesen 315 találkozón kapott lehetőséget - írja a deacjegkorong.hu.

Úgy vélem, hogy mindkét érdekelt fél akarta ezt a megállapodást, hiszen azonosak a célok; ha lehet, szeretnénk túlszárnyalni az előző idényben elért eredményeket. Remélem, hogy a környezetváltozás jót fog tenni nekem és sikerül átlépni a saját árnyékomat. Tudom, hogy sokkal több van bennem annál, amit eddig megmutattam, és ezt a jégen akarom bizonyítani. Izgatottan várom már az idénykezdést!

- nyilatkozta a jégkorongozó, aki 1996. április 12-én, Zalaegerszegen született, 180 cm magas, testsúlya 80 kilogramm, ütőfogása balos. A jégkorong alapjait szülőhelyén sajátította el, 12 évesen igazolt át Székesfehérvárra, ahol végigjárta a ranglétrát a korosztályos csapatokban és a válogatottban.

 

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.