Elfogták a hajdúhadházi láncfűrészest!

Mint arról korábban hírt adtunk, egy férfi február 11-én társával bement egy hajdúhadházi ház udvarába, ahol a garázsban kutattak. Miután a két férfi rátalált négy láncfűrészre, azokat magukhoz vették, azonban ekkor a sértett rajtakapta őket, de két eszközt ennek ellenére sikerült ellopniuk.
A rendőrök február 18-án elfogták B. Csabát, aki a megalapozott gyanú szerint társával betört az ingatlanba. A nyomozók a hajdúhadházi lakost a rendőrkapitányságon kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A rendőrök azonosították B. Csaba társát, a 46 éves L. Attilát, aki több hasonló bűncselekménnyel hozható összefüggésbe. Ellene a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, azonban március 2-án a hajdúhadházi járőröknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy a körözött férfi egy helyi ingatlanban bujkál. Az egyenruhások elfogták, majd előállították L. Attilát a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.






























