Bíróság elé állják a hajdúhadházi tanárnak nekieső gyereket

A Debreceni Járásbíróság tárgyalást tart annak a két vádlottnak az ügyében, akik ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint tavaly május 29-én a sértett hajvágó géppel megnyírta egy kiskorú ismerőse haját. A frizura nem tetszett a kiskorú 19 éves testvérének, az elsőrendű vádlottnak, aki felháborodásának hangot is adott. A kiskorú testvérei, az első- és a másodrendű 17 éves vádlott másnap 8 óra körül bementek a hajdúhadházi általános iskolába, majd az osztályterembe matematikaóra közben berontva kérdőre vonták a sértettet a testvérük hajának megnyírása miatt. Az órát tartó tanár rászólt a két vádlottra, és kiküldte őket a teremből, azonban az elsőrendű vádlott odalépett a kiskorú sértetthez, akit megöléssel fenyegetett, majd ököllel többször megütött. Eközben a másodrendű vádlott társát figyelemmel kísérte és a bántalmazásra biztatta. A tanár ismét felszólította a vádlottakat a tanterem elhagyására, illetve megpróbálta arrébb tolni az elsőrendű vádlottat a sértettől – fogalmaz a vád.
A tanterembe érkezett ekkor a testnevelő tanár és az igazgató-helyettes, akik nyomatékosan felszólították a vádlottakat, hogy távozzanak az iskolából, ekkor az elsőrendű vádlott az igazgató-helyetteshez lépett, akinek a felkarját két kézzel megragadta, majd eltolta, közben hangosan kiabált, mert ő szerette volna a hajnyírásból eredő konfliktust rendezni.






























