Már a teljes hajdúhadházi járásban szupergyors a net

Több mint 430 millió forintból újabb két Hajdú-Bihar megyei településen épült ki a szélessávú internet hálózat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Hajdúhadházon, a fejlesztés átadásán.
Kara Ákos ismertette: a Szupergyors internet programban
Hajdúhadházon és a szomszédos Bocskaikertben 3 750 háztartás számára építették ki a hálózatot.
Hozzátette: az új internet végpontok a Szip 2.0 program által előnyben részesített optikai hálózati technológiával épültek ki. A program célkitűzése, hogy másodpercenként legalább 100 megabit sávszélességű, lehetőleg gigabit-képes, elsősorban optikai hálózatok épüljenek, amelyek az unió digitális menetrendjében megfogalmazott stratégiai céloknak is megfelelnek.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a program 2015-ös indulása óta 2018 végéig 500 ezer új végpontot alakítottak ki, így az országban jelenleg már 2,8 millió háztartásban érhető el a szélessávú vezetékes internet.
A szupergyors internet programra 150 milliárd forintot fordít a kormány, ebből 56 milliárd forint az uniós forrás. A program keretében az ország valamennyi pontjára eljuttatják a szélessávú internet hálózatot. Hajdú-Bihar megyében eddig csaknem 3,8 milliárd forintból több mint 30 ezer háztartásban építették ki a végpontokat – közölte Kara Ákos.



























