A balmazújvárosi szertartásvezető időkapszulába zárja a pillanatot

Szabó-Nagy Rita a legkeresettebb szertartásvezetők közé tartozik megyénkben, de kevesen tudják róla, hogy esküvők mellett temetéseken is celebrál. A 34 éves, közgazdász végzettségű anyuka hivatásként tekint a munkájára, s támaszt nyújt az emberek legszebb és legszomorúbb napján is.

Cívishír: Polgári búcsúztatóként kezdte, majd esküvői szertartásvezető is lett. Hogyan alakult ki a szokatlan párosítás?
Szabó-Nagy Rita: Tizenhárom évig vendéglátásban, értékesítésben, front office-ban dolgoztam. Majd megszülettek a gyerekek, így megszakadt ez a fajta munka. Bármikor szívesen visszamentem volna, de tudtam, annyi óraszámot és munkamennyiséget, amit a szakma megkövetel, nem akartam vállalni, mert az a gyerekek rovására menne. Egy évig gondolkodtam, mihez fogok kezdeni a jövőben: azt tudtam, hogy nem akarok a közigazgatásban, egy bankban dolgozni, nem akarom más ügyes-bajos dolgait intézni; „sajátot” szerettem volna csinálni, ahol magam osztom be az időmet. Meghalt a nagypapám, és akkor éreztem, nem olyan búcsúztatást érdemelt volna. Ekkor döntöttem el: én leszek az az ember, akiben az emberek bízhatnak, és méltóképpen fogom elbúcsúztatni a szeretteiket. A családokat személyesen keresem fel, beszélgetek velük 1-2 órát. Ezalatt az idő alatt az elhunyt családjától betekintést nyerek életútjába. Minél több információval lát el a gyászoló család, annál személyesebb megemlékezést tudok neki tartani. A megbeszélt időpontra elkészítem a beszédét, melyet elektronikusan elküldök a családnak, hogy nézzék át, mindent pontosan értelmeztem-e az adatfelvétel során. Az esküvők boldog pillanatai feltöltenek és lelkileg megerősítenek.

Cívishír: Senki sem unatkozik az Ön által lebonyolított esküvőkön.
Szabó-Nagy Rita: Ha mélyen magamba nézek, akkor bevallom az esküvői szertartások nagy többsége 15 perc után szokványossá válik, emiatt nem szeretem elnyújtani a beszédet, inkább cselekményekkel dúsítom a ceremóniát. Próbálom a párokat az új dolgok irányába mozdítani, amikre általában nyitottak is.  Közkedvelt az ifjú párok körében a homoköntés, de újdonságként bevezettem az időkapszulát: a menyasszony és a vőlegény még az esküvő előtt ír egymásnak egy levelet, hogy hogyan képzelik el a házasságukat mondjuk 20 év múlva. A szertartás alatt a leveleket lezárják egy ládikába, majd a kulcsokat – a vendégek közül bárkinek – átadják, akinek nincs szerepe a ceremónián. Ilyenkor a menyasszony és a vőlegény odamegy a kulcsok jövőbeli tulajdonosaihoz, megölelik egymást, egy-egy könnycsepp is kicsordul, hiszen ez a gesztus az ifjú pártól hatalmas megtiszteltetés és bizalom feléjük. A kulcs őrzőinek az a feladata, hogy jelen esetben 20 év múlva a kulcsokat hozzák magukkal a 20 éves jubileumi partijukra, ekkor a házaspár felnyitja a ládikát, és felolvassák egymásnak azt a két levelet, amit 20 évvel ezelőtt az esküvői ceremóniájuk alatt lezártak. Ekkor szembesülnek majd vele, mi az, ami megtörtént, mi az, ami nem, és mi az, ami másképp. Lehet mérleget vonni, hogyan gondolták jövőjüket akkor, 20 év távlatában és mi az, ami megvalósult belőle. Ifjú párjaim körében közkedvelt, hiszen történik valami, amire mindenki figyel, és nem lesz egy átlagos, 20-25 perces esküvői ceremónia. A faültetés is nagyon szép: a csemetét előre bekészítik egy kaspóba, jelképesen szórnak rá egy kis földet, vagy díszkavicsot. Hazaviszik, és majd ha lesz kertjük, vagy ha már van, közösen elültethetik – láthatják rajta az élet változását és az idő múlását. Az általam tartott szertartások megerősítő szertartások, így bárki lehet a tanú: volt egy párom, ahol a menyasszonynak az előző házasságából született egy gyermeke, de a vőlegénnyel volt egy közös fiuk is, és ők ketten voltak a tanúk. Még írni sem tudtak, így az óvodai jelüket rajzolták a papírra. Meglepetés volt a szertartás, a leendő férjen és a zenészen kívül csak én tudtam róla, a gyűrűt is én vásároltam. A hétköznapokból szeretek ötletet meríteni: a gyermekeim hoztak egy csigaházat, s az egyik helyszínen sikerült egyeztetni, hogy körkörös alakban tegyük le a székeket, azok előtt vonult be a menyasszony és közepén volt a szertartás. Ha 200-an vannak, akkor 200 ember előtt vonulhat végig az ara. Sokat olvasgatok a témában, külföldi oldalakon is nézegetek, melyek megihletnek.

Cívishír: Ezek szerint nem futószalagon „adja össze” az embereket.
Szabó-Nagy Rita: Én egy nap csak egy esküvőt vállalok. Egyrészt a gyerekeim miatt, másrészt pedig úgy érzem, nem tudnék maximumot nyújtani, ha egy nap 2-3 helyszínre kellene mennem. Nem mernék másfél-két óránként vállalni szertartásokat, hiszen bármi történhet: egy csúszás, időjárás, baleset, karambol. Nem akarnám senki nagy napját akár csak 5 perc késéssel is elrontani. Ha elkezd cseperegni az eső, de látjuk, hogy süt a Nap a távolban, akkor inkább várunk kicsit, később kezdünk. Ha nagyon szoros lenne az időbeosztás, akkor ezt nem tudnám megtenni. Az esküvő előtt is elküldöm előre a szöveget, azokat is személyre szabom. Volt olyan menyasszony, aki nem akarta elolvasni a szertartás előtt, de nem ez az átlag. Szeretik látni, mit fogok mondani. Egy szertartás szövege számomra olyan, mint egy szakdolgozat: sosincs kész. Esküvő előtt egy-két alkalommal találkozom a párral, ebből meg tudom állapítani, milyen személyiségűek; szerintem az azonnal látszik, hogy bátrabbak vagy visszafogottabbak. Mindig azzal kezdem, hogy tudják-e a vendégek, hogy megerősítő szertartást végzek és nem anyakönyvvezető vagyok. Ha nem tudják, akkor a visszafogottabb, anyakönyvvezetői stílust követjük, de ha merészebbek, akkor szeretik, ha van benne egy kis humor, igyekszem bevonni a vendégeket is, hogy lekössem a figyelmüket és hogy úgy hagyják el a szertartás helyszínét: na, ilyet még nem láttam, és ezt sose fogom elfelejteni.

Cívishír: Fontos a házasság, hogy kimondják az igent?
Szabó-Nagy Rita: Emberfüggő: ha minden klappol, akkor nem tartom fontosnak, hogy papíron is rögzítsék a szerelmüket. Manapság rengeteg esküvő van. Egy lakásvásárlás is könnyebb, ha házasok. Vannak, akik családi nyomás hatására házasodnak, pedig igazából nem is ragaszkodnának az esküvőhöz. Emellett vannak azok a párok, akik életük egyik legmeghatározóbb napjaként élik meg és vágynak rá, hogy örökre összekössék életüket. Az egyik kedvencem egy magyar-olasz pár volt, ahol a lány úgy költözött Olaszországba, hogy itthon hagyta minden búját, baját, szakított a barátjával. Az olasz barátai meghívták őt egy házibuliba, és ezen a bulin a lány kint állt a teraszon, a fiú pedig kilépett a szemközti lakás teraszára, s meglátta a lányt. Ezután addig kutakodott a fiú, míg kiderítette a lány nevét, és a közösségi médiában felvette vele a kapcsolatot. Tehát ha nem lépnek ki mindketten a teraszra, akkor lehet, hogy soha nem találkoztak volna. Hiszek a sorsban: van valami, ami összehozza a párokat. Egyre több a „vegyes” esküvő, általában magyar a lány és az anyagiak miatt Magyarországon tartják meg a lakodalmat.

Cívishír: Előfordult, hogy elsírta magát?
Szabó-Nagy Rita: Többször is: egy pár Amerikából jött haza 10 év után. Feladták a vállalkozásukat, az egzisztenciájukat a honvágyuk miatt. Sikerült olyan szöveget írni nekik, hogy nem csak a lány sírta el magát, de a vőlegény is. Akkor nekem is megbicsaklott a hangom, és meg is kellett törölnöm a szemem. 
A temetéseket nagyon sokáig ingyen vállaltam, mert kíváncsi voltam, bírom-e lelkileg. Nagyon nehéz, amikor egy kisbabát kell elbúcsúztatni, nehéz megélni, amikor ott van mellettem egy apró, kicsi, fehér koporsó. A gyerekeket, a fiatalokat nem fogom soha elfelejteni, még a nevüket sem. Az egyik legnehezebb egy 11 éves balmazújvárosi kislány búcsúztatója volt: egy ritka, genetikai betegségben szenvedett, több gyűjtést is szerveztek neki, mindent megtettek a gyógyulásáért, de sajnos a szervezete feladta a harcot. A szertartás előtt háromnegyed órával még otthon ültem a székemben, és a beszédet olvasva a különböző részeknél folyamatosan elsírtam magam. Bizonytalan voltam magamban. Kimentem a teraszra, tettem egy-két kört a kertben, mély levegőt vettem és azt mondtam magamnak: „Figyelj Rita! Most mindenki rád fog figyelni, nem teheted meg, hogy sírva mondod el a beszédet!” Bementem a házba, elolvastam még kétszer a szöveget, a ravatalozóban elmondtam a megemlékezését, de a legutolsó mondatra már nem maradt energiám. A végére elcsuklott a hangom, az utolsó mondatot már csak sírva tudtam volna elmondani, ezért elhallgattam. Utána fél napig a hatása alatt voltam, annyira megérintett. Az idősebbeket két-három nap múlva el tudom engedni. Az adatfelvételen, a megemlékezés megírása alatt és a temetésen 100 százalékosan rájuk koncentrálok, de utána a saját hétköznapi dolgaimra, a családomra figyelek, hiszen ennyi bánatot nem lehet cipelni, muszáj függetleníteni magam.

Cívishír: Került már kellemetlen helyzetbe a szertartás alatt?
Szabó-Nagy Rita: Magam is előidéztem egyet: a ceremónia végén azt mondtam, engedjétek meg, hogy egy idézettel búcsúzzam tőletek. Nem tűnt fel senkinek, hiszen nem mindenki tudja, hogy temetéseket is vállalok, de én borzasztóan zavarba jöttem. Bakik természetesen előfordulnak: volt, hogy megkértem a vőlegényt, ismételje utánam, amit elmondtam, teljesen belebonyolódott, fél mondatot sem tudott elmondani, de azt a helyzetet is gyorsan korrigáltuk. Bennem már nincs drukk, de a párok általában stresszesen élik meg a napot. Ilyenkor igyekszem megnyugtatni őket, hisz mindenkinek nem lehet megfelelni. Ez az ő napjuk, és ha valaki jól akarja érezni magát a lagzijukon, akkor jól fogja, de aki nem, az vessen magára. A ceremónia előtt fél órával már a helyszínen vagyok, megnézem, minden a helyén van-e, beszélek a párral, az előkészületeket ellenőrzöm, ezzel is minimalizálva a hibalehetőségeket.

Cívishír: Korábban egy fiatal balmazújvárosi tehetség is segítségére volt.
Szabó-Nagy Rita: Nagy Bogi – akit Az ének iskolája, a Sztárban sztár meg egy kicsi című tehetségkutatóban ismerhettek meg – szüleivel jó kapcsolatot ápolok. Az édesapjával egy beszélgetés alkalmával kihozta a szó, hogy Bogi szeretne esküvőkön is énekelni. Nagy lelkesedéssel fogadtam az ötletet, hiszen csodálatos hangja van. Több alkalommal is dolgoztunk már együtt, minden párnak csak ajánlani tudom, kimagasló tehetségét. 

Cívishír: Hisz az életen át tartó házasságban?
Szabó-Nagy Rita: Házasságpárti vagyok, én is abban élek 10 éve. Két ember kell hozzá és hiszem azt, ha mindketten tesznek azért, hogy a házasságuk működjön, akkor ébren lehet tartani a lángot. Kell a másik embert szabadon engedni, mert attól függetlenül, hogy éljük az életünket, este mindig hazamegyünk és együtt vagyunk. Kell, hogy mindenkinek meglegyen a saját élete, a saját munkája, a barátai, ki kell mozdulnia otthonról, ezáltal töltődik. Minden házasságban vannak hullámvölgyek, de alkalmazkodni, igazodni kell a másikhoz. 

Cívishír: Meddig tart a szerelem?
Szabó-Nagy Rita: A szerelem megfoghatatlan: nem lehet tudni, meddig tart, hiszek benne, de azt is elfogadom, ha valami nem megy. Az, ha egy férfi és egy nő nem érzi jól magát egy kapcsolatban, házasságban, annak nincs túl sok jövője.

Cívishír: Volt esküvő, amit nem vállalt el?
Szabó-Nagy Rita: Mindent elfogadok, nincsenek bennem előítéletek. Volt olyan pár, akik között 19 év korkülönbség van, a család egyik része pedig rossz szemmel nézi a kapcsolatot. Ilyenkor nehéz megfelelni mindkét oldalnak. Ha én lennék a „nem elfogadó” szülő helyében, akkor is azt mondanám, hogy a saját gyerekem boldogságát támogatom. Ha normális a választottja, szereti a gyerekemet, akkor miért erőltessem rá az én akaratomat? Nyitott vagyok bármilyen megkeresésre, azonos nemű megerősítő ceremóniám is lesz ebben az évben. 

Cívishír: Nagy szenvedéllyel beszél a munkájáról.
Szabó-Nagy Rita: Megtaláltam a hivatásomat. A temetésekhez szükségem van az esküvőkre, és ez fordítva is igaz. Másképp tudok beszélni egy esküvőn, hiszen látom az élet végét is. Szoktam utolsó mondatba bölcseleteket is belecsempészni: egy házasság nem az anyakönyvvezető előtt történik, hanem a mindennapokban, a szülőszobában és a sír mellett. Nem számít az ígéret. Nem számít a szertartás, a templomi harang, a szent ígérgetés. Tudjátok mi számít? Hogy kávét főzöl neki. Hogy mellette vagy, és simogatod őt, amikor beteg. Az összetartozást nem egy aranykarika adja, hanem egy mosoly, az ölelés, a csók, amikor hazajössz. Nem szeretem a nagy szavakat, mert nem az a valóság.

Fogarasi Renáta