Példaértékű fejlesztést jelentett be a DKV

Az elmúlt évtizedben Debrecen közlekedése egyedülálló módon fejlődött, emelve a város közösségi közlekedési színvonalát. Az elmúlt években újabb és okosabb megoldásokat alkalmaz a társaság; ezek egyike a Nemzeti Egységes Kártyarendszer kialakítása részeként a 2017 végén bevezetett elektronikus jegyrendszer. Az országosan elsőként kialakított program, a helyi közösségi közlekedésben a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer pilot projektje, mely a Belügyminisztérium, az önkormányzat, illetve az IdomSoft Zrt. támogatásával valósult meg.
Az elektronikus jegyrendszer alapját az új típusú személyi- és diákigazolványok adják.
Ezek az okmányok már olyan chippel vannak ellátva, amely utazási azonosítót is tartalmaz, ennek köszönhetően az utasok a vásárláskor csak egy nyugtát kapnak, papír alapú bérletet nem. Diákok esetében a diákigazolvány az elektronikus bérlet alapja, az azonosítást a kártyán elhelyezett vonalkód alapján végzi a rendszer.
Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, kiemelkedően és zökkenőmentesen tudott a projekt megvalósulni, mely példaértékű lehet a többi társaságnak. Összehasonlították, hogy a BKV, a DKV, a Volán-szövetségek és a MÁV hol tart a hasonló fejlesztések terén.
– Nem tartom túlzónak azt a kijelentést, mely szerint Debrecen megelőzte a fővárost, mert egyik vállalat sem tud olyan eredményekről beszámolni terv szinten sem, ami a cívisvárosban már megvalósult – tette hozzá.
Az elektronikus igazolvány bevezetése indokolta az elektronikus jegyellenőrzés bevezetését is.
Az ellenőr egy speciális okos eszközhöz érintve ellenőrzi az utazás érvényességét. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően tavaly decemberben az online jegy- és bérletértékesítés is megkezdődött a DKV Zrt. honlapján. Az új típusú személyi- és diákigazolvánnyal az ország bármely pontjáról, néhány kattintással, bankkártyás fizetéssel megvásárolhatjuk napijegyüket, bérletüket.
A vásárláshoz nincs szükség előzetes regisztrációra.

Barcsa Lajos alpolgármester hozzátette: 2015 óta nőtt az utasforgalom a debreceni tömegközlekedési járatokon. Szerinte ez annak is köszönhető, hogy a vállalat plusz szolgáltatásokat vezetett be, mely az emberek mindennapját megkönnyíti.
– A fejlesztések egyik csúcsa az e-Szig rendszer és az ehhez kapcsolódó elektronikus jegyvásárlási lehetőség. Ez egy olyan plusz prémium szolgáltatás, mely a 21. században elvárható, de nem sok helyen valósították meg eddig Magyarországon. A jövőben szeretnénk fejleszteni a rendszert területileg és az integráció mélyítése szempontjából is. Terveink szerint a jövőben egy telefonos applikáció segítségével is lehet majd jegyet venni.
Egyes bérlettípusnál az értékesítés 5 százaléka már az elektronikus igazolványokra történik. Eddig több mint 3000 e-bérletet adott el a társaság, melynek kétharmadát online vásárolták az utasok.
Hernádi Zoltán értékesítési igazgató ismertette a rendszer újítását: az online felületen ezentúl lehetőség van regisztrációval leegyszerűsíteni a vásárlás menetét. Ennek köszönhetően egy család bérletvásárlása csupán pár percet vesz igénybe.
Az elektronikus jegyrendszer és az online bérletvásárlás lehetőségével egy olyan összetett informatikai rendszer valósult meg, mely számos fejlesztést és szolgáltatást hordoz magában.
Ennek köszönhetően a DKV augusztusban bevezette a Pótdíj Modult, mely jelentősen lecsökkenti a pótdíjazási és ügyintézési időt. A POMO-val az eddigi két különálló adatrögzítési és ügykezelési rendszer már egyazon felületen könnyíti meg mind az utasok, mind pedig az ellenőr és az ügyintéző munkáját. Az ügyfélszolgálaton egy kattintással lekérdezhető, hogy az egyes pótdíjazási esetek mely szakban tartanak, mekkora a büntetési tétel, valamint az esetleges ügyhöz tartozó észrevétel-kezelés is megjelenik elektronikus ügy-dosszié formájában.
A DKV Zrt. nyereményjátékot hirdetett októberben általános és középiskolások számára: az az iskola, melynek tanulói a legtöbb e-bérletet vásárolták jutalomban részesültek.


















