Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ötszázezerbe kerül, hogy nem akart gyalogolni Debrecen belvárosáig

| 2018. 10. 30. | 09:46:00
Különös visszaeső.
Ötszázezerbe kerül, hogy nem akart gyalogolni Debrecen belvárosáig
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vádlott szeptember 19-én a kora délutáni órákban elhatározta, hogy a Debrecen külterületén lévő lakóhelyéről a belvárosba megy, azonban nem volt kedve gyalogolni. A háza közelében egy gazdasági társaság telephelyére bement és ott engedély nélkül beült egy mikrobuszba, amelyben benne volt az indítókulcs. A járművet beindította, majd a tulajdonos tudta, beleegyezése nélkül elhajtott.

Haladása során jobbra akart bekanyarodni egy földútra, azonban elvesztette uralmát a mikrobusz fölött és a jobb oldali út mellett lévő fának ütközött.

A baleseti helyszínen intézkedő rendőrjárőrök megállapították, hogy a vádlott a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, illetve érvényes gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkezik. Ez utóbbi cselekmények miatt ellene szabálysértési eljárás indult.

A vádlott által jogosulatlanul használt mikrobuszban több mint 500 ezer forint kár keletkezett, amely kapcsán a sértett képviselője polgári jogi igényt terjesztett elő.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.