Debrecenben megcsinálták a Bábel tornyát – bélyegekből
A miskolci születésű Szendrei Judit három gyermek boldog édesanyja, emellett bélyegek ezreiből készít lenyűgöző képeket, melyet egy mini, házi kiállításon tekinthetnek meg az érdeklődők ingyenesen a Piac utcai Inkubátorházban. Első képét 2015-ben készítette, melyet újabb és újabb követett.
– Debrecenben dolgozom közgazdászként, pusztán hobbi szinten foglalkozom a képzőművészettel. Van egy 23 éves Down-kóros lányom, miatta kezdtem el ezt az egészet, vele akartam közös tevékenységet csinálni, és a bélyegek válogatása, áztatása még mindig az egyik kedvenc időtöltésünk. Velünk él a 93 éves édesanyám is, így együtt bélyegezik a család; az előválogatásban, a rendszerezésben segédkeznek. A kiállítást két hete lehet megnézni, körülbelül százan látták már, és olyannyira inspirál a fogadtatás, hogy ez alatt a rövid idő alatt már két képet készítettem – mondta.
Szenvedélyévé akkor vált, amikor rájött, rengeteg bélyege van, melyet kár lenne a szekrényben dugdosni, így elkezdte átnézni őket, s szembesült vele, milyen kincsek vannak a kezében.
A munkafolyamatban a tervezés a legnehezebb, erre fordítja a legtöbb időt: megrajzolja, gyűjti hozzá a bélyegeket, majd rápakolgatja a tervre, hogy a színek stimmeljenek.
Elmondása szerint a ragasztás már könnyen megy, viszont az odáig vezető út göröngyös. Mindegyik kép kicsit más, hiszen fejlődik a technika és sokat tanul az előző munkáiból.
– Az elmúlt hetekben sok emberrel találkoztam és nagyon meglepett a pozitív fogadtatás, negatív kritikát nem kaptam. Az érdeklődők közül mindenki talál kedvenc képet, melyben meglátja önmagát, de van egy abszolút közönségkedvenc is, ez a „Tudás fája”. A gondolataink, melyeket ki sem mondunk, nagyban alakítják a mindennapjainkat, az életünket, és örülök neki, hogy azonosulni tudnak a művészetemmel. Nagyon jó érzés számomra, hogy képeimmel örömet tudok szerezni; jó látni, amikor a látogatók vidáman, mosolyogva mennek ki az ajtón. A legtöbb ember életéből hiányzik az alkotás, pedig erre nagy szükség van, és bátorítok is mindenkit az önkifejezésre, hiszen ha látja maga előtt megjelenni a művet, az csodálatos érzés – folytatta.
Rengeteg képen nem egészben vannak felhasználva a bélyegek, hanem kivágott részletek és minták sokasága adja a végeredményt.
Juditot megihleti egy kiállítás, egy utazás, de egy tortalapát is. Alapvetően kedveli a szimmetriát, de olykor eltér tőle.
– A legtöbb kép témáját maga a bélyeg adja. Volt például egy 60-as évekbeli bélyegsorozat, amely a cirkusz világát mutatja be. Ez annyira szép és különleges volt, hogy úgy éreztem, ebből kell csinálni valamit, így lett a cirkuszi sátor. Aztán volt sok magyar olimpikont ábrázoló – valahogy be kellene őket mutatni –, s megszületett az olimpiai képem. De van egészen eltérő is: a trójai falovat ábrázoló alkotás úgy készült, hogy volt sok lovas bélyegem, melyet szerettem volna felhasználni, de a végén ezekből egyetlen egy sem került fel a képre. Az a különlegessége, hogy itt már az alapanyagokkal mozgást is kifejezek, mely nem volt szándékos, csak a munkafolyamat közben alakult ki.
A kezdeti bökkenők ellenére ma már a bélyegek beszerzése adja a nagyobb feladatot, hiszen sok ritkaság van az elkészült képeken, melyekhez nehéz hozzájutni.
Ha Judit kifogy az alapanyagból, akkor gyűjtő ismerőseitől kér segítséget, akik minden kapcsolatukat bevetik, hogy támogassák. A kiállítás alatt is több kiló bélyeget kapott, melyből újabb mű születhet. Tervei szerint a jövőben egy katalógus készül az eddigi alkotásokból, melyhez kollégája készített fényképeket. Az albumba az egész képet ábrázoló fotókon túl egy-egy részletet bemutató nagyítás is kerül, melyen jobban látható a bélyeg valódi szépsége.
Fogarasi Renáta
