Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

44 órája volt úton az Ártándnál elaludt sofőr

| 2018. 10. 22. | 11:47:00
Három ember halt meg az ütközés után. Debrecenben folytatódik az ügy.
44 órája volt úton az Ártándnál elaludt sofőr
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2018. március 1-jén bűnösnek mondta ki kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt azt a román férfit, aki tavaly júliusban Angliából jövet elaludt a volánnál és nekiment egy várakozó kamionnak Ártánd közelében. A buszban három utas életét vesztette. Az elsőfokú bíróság P. G. L.-t 2 és fél év fogházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és meg kell fizetnie 750 ezer forint bűnügyi költséget is. 800 ezer forint tolmácsdíj az állam terhén marad.

A bíróság által elfogadott tényállás szerint P. G. L. 2017. július 21-én indult útnak Romániából az Egyesült Királyságba. Másnap érkezett meg, a buszban töltötte az éjszakát, majd vasárnap London környékéről, illetve Dover mellől felvette utasait. A kilenc személyes kisbusszal július 24-én hajnalban hagyták el komppal a szigetországot. A vádlott ekkor pihent utoljára hosszabban, mintegy 3 és fél órát aludt a gépkocsiban. A bíróság megállapította: bár eredetileg volt váltósofőr, a vádlott végül kénytelen volt Londontól végig egyedül vezetni. A férfi 400 kilométerenként tartott fél órás - órás pihenőket. A tanúk szerint ilyenkor mindig ellenőrizte a busz műszaki állapotát is. P. G. L. utasaival hétfő éjfélkor lépte át a magyar határt, utána már csak a magyar-román határ előtt bő 80 kilométerrel pihent. 44 órája volt úton, amikor a 42-es számú főúton, Mezőpeterd felől Ártánd felé haladva, hajnali fél öt előtt elaludt a volánnál, 90 – 95 km/h sebességgel letért az útról és a kisbusszal fékezés nélkül egy ott parkoló kamionnak ütközött. Az, hogy elaludt, csak a vádlott vallomásából derült ki, egyéb módon bizonyítani sem lehetett volna, hiszen a busz többi utasa is aludt.

A baleset következtében a jobb első ülésen utazó D.C.L., valamint a második üléssor jobb szélén és közepén utazó C.N. és S.G. olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mindhárman a helyszínen életüket vesztették. Egy utas életveszélyes, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

A vádlotton kívül csak egy férfinak lett könnyű sérülése, ő használhatta a biztonsági övet. A vallomások szerint egyébként a sofőr többször szólt utasainak, hogy kössék be magukat.

11 év, 1 millió kilométer baleset nélkül

A Berettyóújfalui Járásbíróság az ítélet kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a három halálos áldozat mellett többen súlyos, életveszélyes sérülést szenvedtek, egyikük a mai napig gyógyulófélben van. Az eljárás során azonban számos enyhítő körülmény is felmerült, a vádlott feltáró jellegű beismerő vallomást tett, elismerte bűnösségét, büntetlen előélete mellett pedig közlekedési előélete is kifogástalan volt. 11 év alatt 1 millió kilométert vezetett balesetmentesen, Magyarországon az elmúlt két évben nem szegte meg a közlekedési szabályokat és helyszíni bírságot sem kapott.

Pál Krisztina, a tanács elnöke indoklásában kiemelte, a bíróság nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a munkáltatói elvárás az volt: keddig érkezzen vissza Romániába, egyébként nem kap munkadíjat és elesik a további munkalehetőségektől is. A munkáltató még az egyetlen, pihenésre fordítható éjszakára sem biztosított szállást, csak a buszban tudtak aludni. Emellett P. G. L. Londonig úgy tudta, hogy lesz váltótársa. Meglehetősen rossz gyakorlattal állunk szemben – fogalmazott a bíró, hozzátéve: a tehergépjárművekhez hasonlóan a pihenőidőket érintően a kisbuszos személyszállítás során is szigorításra lenne szükség. Berettyóújfalu környékén is számos súlyos baleset történik hasonló okok miatt – tette hozzá.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a meghatalmazott védő enyhítésért jelentett be fellebbezést. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Február 10-én ismeretlen helyre távozott.
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés