A nánási postást egy pillanatra megrészegítette a pénz közelsége

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a hajdúnánási férfi ellen, aki nem fizette ki a sértetteknek címzett pénzösszeget, munkáltatója felé az általa a sértettek nevében aláírt bizonylatokkal számolt el.
A fiatal férfi 3 hónapja dolgozott kézbesítőként, majd február 19-én és február 20-án a nála lévő, két sértettnek szóló utalvány összegét nem fizette ki, a 28 200 és a 12 370 forinttal a sajátjaként rendelkezett. A kifizetést igazoló utalványt a sértettek helyett és nevében aláírta, majd a hamis magánokiratokkal a munkáltatója felé elszámolt.
A vádlott által ellopott összegek a bűncselekményi értékhatárt nem érték el, ezért ellene tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt eljárás indult, melynek melyben őt az illetékes járásbíróság figyelmeztetésben részesítette.
[Beillesztett cikk: Egy kicsit saját zsebbe is kézbesített a hajdúnánási postás]






























