Hajdúhadház katonaváros akar és tud lenni

Harmadik alkalommal rendeztek toborzónapot Hajdúhadházon május 5-én. A megnyitón Csáfordi Dénes polgármester elmondta, a Magyar Honvédség a településen mindig otthonra talált, hiszen Hajdúhadház katonaváros akar és tud lenni. Hangsúlyozta, a városvezetés azon dolgozik, hogy a lakosság körében erősödjön a tudat: a hatalmas helyi kiképzőbázis (perpillanat is) megannyi munkahellyel várja azokat, akik dolgozni szeretnének. – A honvédelem minden magyar számára kötelesség és lehetőség – mondta.
Kiemelte, várják azok jelentkezését, akik a tartalékos állományhoz csatlakoznának, mert bár békeidő van, nem kényelmesedhetünk bele ebbe az állapotba. A polgármester szólt arról is, a honvédséggel közösen szervezett rendezvényeken túl folyamatosan keresik a fejlesztési lehetőségeket: most a kiképzőbázishoz vezető utak felújítása és az oktatás területén való előrelépés van napirenden.
Ruszin Romulusz dandártábornok az alázat fogalma köré építette köszöntőjét, amiben arról beszélt, Hajdúhadház és az 5-ös dandár sokat tesz azért, hogy a városnak, egyben az országnak jobb legyen. Aláhúzta, akárhová is vezénylik a katonákat fegyverrel szolgálni – Afganisztánba, a Balkánra, Irakba vagy a déli határhoz –, senkit nem hagynak hátra, mindenkit haza fognak hozni. Emlékeztetett rá: az első világháború idején megannyi hajdúhadházi adta életét a hazáért, akik közül sokak, 76 áldozat neve nem került fel a hősi halottak emlékművére – ezt most alapos veszteségkutatás után pótolni fogják.


















