Debrecenben járt az újságíró, aki a romagyilkosságokról a legtöbbet tudja

Olaszliszka, a Cozma-gyilkosság, a romák elleni öléssorozat, a rendőrségi fiaskók okai, a szervezett bűnözés és a rasszizmus gyakori tagadása az igazságszolgáltatásban: ezekről szó esett Tódor János Vadászjelenetek Magyarországon című könyvének debreceni bemutatásán. A Benedek Elek Fiókkönyvtárban Tóth Károly újságíró beszélgetett a szerzővel.

Nem fél provokálni

Mielőtt belemerülünk a kétezres évek rasszista gyilkosságaiba, ki is az a Tódor János?
Tódor nevét elsősorban az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és a Népszava olvasói ismerhették meg az elmúlt évtizedekben, tavaly ősszel pedig ő maga került a hírekbe, amikor visszaadta az előzőleg a Spinoza Színházban kapott Lendvai-díját (ezt az ezer euróval járó elismerést évente egy újságírónak ítélhetik oda valamely kiemelkedő politikai, közéleti, társadalmi cikkéért). Tudni kell, az intézmény közismerten a „balliberális” értelmiség találkozási helye a fővárosban, valamint a Tódor szerint is „erős felindulásból” elkövetett díj visszaszolgáltatás kiváltó oka Vona Gábor spinózás meghívása volt.

– Felbőszített, hogy a zsidó értelmiség az országgyűlési választások jegyében odahívja a Jobbik vezetőjét, kiegyezni a Fidesszel szembeni összefogás érdekében. Hozzáteszem, finoman szólva sem vagyok a Fidesz híve. Ezt követően tiltakoztak nálam a cigány ismerőseim. Ekkor levelet írtam a Spinoza Színház vezetőjének, mennyire baromira kiakaszt, ami történt. S nem tudom másként demonstrálni, mint a Lendvai-díj visszaadásával. Amit ugyanazon a színpadon vettem át, ahol ez a porszívó-ügynök beszélgetett a pártállami újságíró Rangos Katalinnal – mondta a konfliktusról Tódor János.

A Pulitzer-emlékdíjas újságíró nem tagadta, pályája során sokszor került összeütközésekbe. De kereste is azokat. – A valóság baromi unalmas, ha nem „provokáljuk” egy kicsit. Erről szól a politika is, csak én nem megélhetésből csináltam, mint a politikusok vagy a vezető újságírók.

(A színház igazgatója azzal védekezett, hogy minden párt vezetőjét meghívták egy beszélgetésre – a szerk.).

Borsod? Mint a Gázai övezet

Leszögezendő, a Vadászjelenetek Magyarországon többre vállalkozik a cigánygyilkosságok hátterének bemutatásánál. Ez az oka, hogy a könyv a 2006. októberi olaszliszkai lincselés fejezetével kezdődik „Gátszakadás” címmel. – Felismertem, hogy ha a sorozatgyilkosságról írok (ekkor még nem voltak meg a tettesek), az egyoldalú megközelítés kivédésére a cigány elkövetők általi hírhedt bűncselekményeket is be kell emelnem. Azért kapott helyet a könyvben Olaszliszka és a Cozma-gyilkosság, mert mindkettőnél elhangzott a rasszista motívum, miszerint „Öljétek meg a magyarokat!”. Olaszliszkán, Szögi Lajos megölésekor ezt egyébként nem az elsodort kislány édesanyja mondta, ahogy a tényállás rögzíti, hanem annak a testvére. A veszprémi Cozma-gyilkosság esetében pedig nem véletlen diszkóverekedés során szúrták meg Marian Cozmát Raffael Sándorék. Németh Győző, Sztojka Iván és társaik szervezett akció révén védelmi pénzt akartak szerezni a lokál tulajdonosától. Nem kapott különösebb hangot, de a zömében enyingi maffiózókból álló társaságot egy veszprémi magyar testvérpár bérelte fel. Mellesleg ez utóbbiak egy ottani orvos gyerekei – utalt vissza.

Tódor János a kilencvenes évektől követi a magyarországi rasszista bűncselekményeket, amelyekből a szkinhed mozgalom működése idején sok történt. Elsősorban cigányokat és arabokat vertek, de szerinte az olaszliszkai volt az első halálos rasszista bűntény. – Átszakadt a gát, onnantól lehetetlenné vált a cigány-magyar közeledés. A többségi társadalom úgy érezte, a cigányok is alapot szolgáltattak arra, hogy azt mondhassa, nincs alku. A szocializmusban nem voltak munkanélküli közösségek. Mára Borsodban, a Csereháton a Gázai övezethez hasonló helyzet alakult ki. Mint a menekülttáborban, ahol több generáció nő fel munka nélkül. A nagypapa már munkanélküli segélyen élt, az apa közmunkásként, a fiú számára pedig szintén ez a perspektíva. Ez nem katasztrófajóslat, hanem a valóság, amiben élünk, ki jobban, ki kevésbé. Nincs átjárás. De már sokszor magyar-magyar viszonylatban sem. Elzárkózást, bizalmatlanságot, gyanakvást tapasztalok, megmérgezték az életünket. A társadalom nem kettészakadt, hanem atomjaira hullott. De az ember valójában még akkor sincs teljes biztonságban, ha vannak barátai. A kilencvenes években többször jártam a délszláv térségben. Szarajevóban, Koszovóban, a magyar területen. Hiába laktak az emberek egy utcában már hetven éve, mégis fegyvert fogtak egymásra… Nem csak a szerbek, hanem a horvátok, a magyarok is. Akkor mit lehet remélni?

Ki az az ismeretlen, aki a cigányvadászokkal rabolt?

A cigánygyilkosságok kapcsán felvetődött: a mai napig nem sikerült azonosítani azt a férfit, aki Kiss Árpáddal, Kiss Istvánnal és Pető Zsolttal együtt (Csontos István ekkor még nem volt a bűntársuk, pontosabban a sofőrjük) részt vett a besenyszögi fegyverrablásban. Emlékeztetőül: a később a romák elleni támadássorozat miatt elítélt csapat 2008 márciusában a Szolnok megyei kisvárosban, otthonában tört rá egy hivatásos vadászra és családjára. A sértett eladásra hirdette egyik sörétes vadászfegyverét, emiatt szemelték ki. Kissék hét puskát vittek el. 

– A felderítetlen társ besenyszögi jelenlétét a vádirat is tartalmazza. Hiszen a négyfős család minden tagja beszámolt róla. A jogerős ítélet azonban már nem tesz róla említést – jegyezte meg Tódor János, holott az illető DNS-minta mellett más nyomokat is hagyott maga után. Azért nincs negyedik elkövető, mert nem is volt – sumázza a másodfokú bírósági határozat.

A fegyverrablás kapcsán nem ez az egyetlen abszurditás.

– Már javában folyt a gyilkosságok miatti nyomozás. A rendőrség állítólag az összes hivatalosan tartott fegyvert leellenőrizte, eredménytelenül. Aztán Kissék 2009. augusztusi debreceni elfogása után egy tévés bűnügyi magazinban bemutatták a gyilkosságokhoz használt puskákat. Akkor a besenyszögi vadász feleségének egy boltos ismerős jelezte, mintha a férje fegyvereit látta volna a televízióban… A vadász telefonált a rendőrségre, így sikerült azonosítani a lőeszközök eredetét…

A rendőrség hosszú ideig maga sem látta át

Hogyan lehetséges Tódor szerint az, hogy a rendőrségnek több mint egy éven át tartott a hat életet – köztük egy kisgyermekét – kioltó, öt embert megsebesítő halálbrigád elfogása?

– Nem tudok a kérdésre válaszolni. Az biztos, hogy a nagycsécsi gyilkosság után már több száz nyomozó dolgozott az ügyön – reagált az újságíró. 

Hangot adott viszont a maga tapasztalatainak Barcsi István, aki Csontos István negyedrendű vádlott védőjeként testközelből figyelte a büntetőeljárást. A debreceni ügyvédet a könyvbemutatón be-bevonták a beszélgetésbe. 

– Az a hatalmas probléma, hogy a magyar rendőrség szigetszerűen működik. Nincs meg a számítástechnikai rendszer egy zalaegerszegi bankrablást összevetni egy vásárosnaményi verekedéssel. Nem a program létrehozásával van baj, hanem azzal, hogy nincsen rá igény. Ezért történt, hogy mire a romagyilkosságokat sorozatjellegű bűnügyként kezdték kezelni, összekapcsolva az egyes helyszíneket és ráállítva a Nemzeti Nyomozó Irodát, nagyon hosszú idő telt el. A rendőrök saját maguk nem látták át a láncolatot – hangsúlyozta.

Arról is beszámolt, hogy miért a mobiltelefon lett a társaság veszte. – Három-négy készüléket kizárólag egymás között és csak az akciók idején használtak. Amikor a tiszalöki támadáskor Kiss Árpád túlkombinálta a csapat menekülési útvonalát, és az autójukkal elakadtak egy Balmazújváros és Hajdúböszörmény közötti szántásban, segítséget kérve felhívták az ügy későbbi koronatanúját, F.-né Ny. Évát (munkahelyi főnöküket, Kiss Árpád szeretőjét – a szerk.). Akkor pukkant ki a buborék, ezt hívják a rendőri szlengben kipofázásnak – mondta. 

Neki meggyőződése, hogy a 2009. augusztusi kislétai gyilkosság – egy asszony meghalt, egy lány életveszélyesen megsebesült a golyóktól – megakadályozható lett volna.

– 2009 júniusában egy számítástechnikus rendőr olyan mátrixot készített, ami által megtalált két, minden egyes támadásnál ugyanazon cellakörzetben feljelentkező, rövid, katonás üzenetváltásokkal kommunikáló telefont. Ezek között se előtte, se utána nem volt kapcsolat. A hívószámok az egyes bűncselekményeknél eltértek ugyan, de az adóvevőszerű forgalmazás stimmelt. Ennek a rendőrnek eszébe jutott, hogy ha a telefonszámok változnak is, kérjék le a rendszerből a két készülékhez köthető IMEI-számot. Ezen adatok alapján vált egyértelművé, hogy bár a SIM-kártyák támadásonként változnak, a készülékek nem. Utánajárt annak is, hogy az IMEI-számokhoz tartozó telefonokról egyébként kikkel beszélgettek. Így derítették fel az említett F.-né Ny. Évával folytatott beszélgetést. A nőt a rendőrség a saját rendszerében is azonosította, korábban ugyanis a Perényi 1 szórakozóhely üzemeltetőjeként bejelentést tett részeg utcai randalírozók miatt. Így a személyében megvolt az a „civil”, aki bizonyosan beszélt a sorozatgyilkosságok egyik elkövetőjével. Ez volt a döntő felismerés a nyomozás során – folytatta a több évtizedes büntető praxissal bíró ügyvéd.

Feneketlen kút

Mi válthatta ki Petőékből a gyűlöletbűncselekményeket?

– Talán az az érzés, hogy „mi megcselekedtük, amit megkövetel a haza azok helyett, akik csak a pofájukat jártatják”. A verbálisan szított gyűlölet átalakul cselekvővé. A vádlottak jártak Magyar Gárda-féle avatáson, és nem voltak jó véleménnyel az ott látott pocakos, lúdtalpas figurákról. De mégsem hiszem, hogy a tettesek célja a váditatban megfogalmazott „polgárháborús hangulat kiprovokálása” volt. Talán Kiss Árpádnak lehetett ilyen elképzelése, mert ő egyébként is hajlamos többnek képzelni magát a valóságosnál. De kifejezetten erre vonatkozó stratégiának, vagy olyan képességnek, ami ilyen nagyságrendű hatás eléréshez szükséges, nem érzékeltem nyomát – fejtette ki Tódor János. 

Barcsi erről a 33 ezer oldalnyi nyomozati irat tükrében eltérően vélekedik. – A cél valóban a polgárháború volt, s nem csak elméletben. Az egyik vádlott ennek érdekében egy aktív katonatisztet megpróbált rávenni arra, hogy ha tényleg kitör a harc, ő legyen ügyeletben és nyissa ki a fegyverszobát, mert érkeznek majd a Kalasnyikovokért… Más kérdés, hogy ez a bizonyos katona azonnal jelentette a dolgot a Katonai Biztonsági Hivatalnak. Ahol az információ egy feneketlen kútba esett és nem jutott el a rendőrségig.

Szervezett bűnözés? Mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk

Tódor János szerint a rendőrség és az ügyészség egy-egy nyomozás során előszeretettel megy a könnyebb ellenállás irányába. Különösen nagy horderejű ügyekben, amikor a vezetők folyamatosan ki vannak téve a politika nyomásának, a sürgetésnek – igyekezni azonnal tettest produkálni. Ez a romagyilkosságok esetben fokozottan fenn állt.

A szociográfus szerző maga is kutatja, miért söpri félre előszeretettel mind a bűnüldözés, mind az igazságszolgáltatás a rasszizmus, a szervezett bűnözés jelenlétét, motívumait? 

– Van az a társadalmi elvárás, amire a politika ráerősít, hogy ez egy csodaszép ország, minden nagyon szép, minden nagyon jó, a krumplileves pedig krumplileves. Hogy ilyen dolgok, mint a szervezett bűnözés, itt nem történhetnek meg. Mert mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk. Aztán amikor a valóság kidugja a fejét a paraván mögül, a legegyszerűbb hárítani. Tizenévvel ezelőtt mesélte egy igen megbízható rendőr ismerősöm, mennyi budapesti emberölést bír el évente a közvélemény, mármint Belügyminisztérium szerint. November körül, már kifutva az „éves penzumból”, a bűnügyi helyszínelők főnöke kétségbeesetten próbálkozott, hogyan minősítse öngyilkosságnak egy tizenvalahány késszúrással megölt ember ügyét, akinek a hátán is volt seb, mellesleg szőnyegbe tekerték, körbe spárgázva, és bedugták egy íróasztal alá. Ez egy ilyen ország – summázta Barcsi.

Ratalics László