A debreceni 3-as villamos is lehetne ilyen

Bemutatta a kínai CRRC (China Railway Rolling Stock Corporation) a jövő villamosát (és buszát, illetve vonatát egyben), ami vezető és sínek nélkül, pusztán felfestéseket követve, virtuális pályán halad - írja az Index.
A villamost (vagy buszt) olyan szenzorokkal szerelték fel, amik lehetővé teszik, hogy a fehér csíkokat kövesse a jármű egy előre meghatározott pályán.
A 30 méteres szerelvény 300 utast tud szállítani három kocsiban, de ez természetesen bővíthető igény esetén. További különlegessége, hogy akár 70 km/h-val is tud menni, 10 perc töltéssel pedig 25 km-re is eljut.
Az ART névre keresztelt rendszer nagy előnye, hogy olcsóbb, mint a villamos vagy a metró, hiszen az aszfalton kívül minimális plusz infrastruktúrára van szüksége, némi festésre.
A 6,5 km-es tesztrendszert már megépítették Csucsouban, ahol 2018-ban meg is kezdi nyilvános működését a különleges villamos.



























