Aranyvirág: legyen az ékszervásárlás élmény!

Lehet kínálni ékszereket úgy, hogy kitesznek az ember elé egy tálca fülbevalót, aztán válasszon, és lehet úgy is, hogy a tájékozódás, a vásárlás bensőséges élménnyé váljon. A március elején nyílt Aranyvirág Ékszerszalon ennek szellemében fogalmazta meg üzletfilozófiáját: itt a vásárlás egyszerre szíveslátás is, hiszen a Nyugaton már elterjedt, ám hazánkban még ritka, valódi szalonnal várják az érdeklődőket. A vevőtértől teljesen elszigetelt, hangulatos helyiségben elegáns körülmények között, ráérősen, szakmai segítséggel lehet próbálni, döntést hozni. A zárt, nyugodt környezet fontos lehet például egy jegygyűrű kiválasztásánál, a speciális elképzelések kifejtésekor vagy éppen a drágakövek közötti szemlélődés esetén.
Denich Rudolf elnök elmondta, náluk a diáktól a tehetős üzletemberig mindenki vásárlóerőt képvisel, hiszen az ékszerek gazdag választékában ugyanúgy megtalálhatók a mutatós ezüstgyűrűk, mint a különlegességek. Az egyedi darabok kínálatában többek között fekete gyémánt és olyan modell is szerepel, amiben a kő például forgatható, így ugyanaz a nyaklánc két változatban is viselhető. A szalon marasztaló hangulata egyébként a vásárlótérben is tetten érhető: sok tükör, rengeteg fény és ülő alkalmatosságok fogadják az utcáról betérőt.
Az ékszerszalon tisztítást és javítást is vállal, továbbá szolgáltatásuk a saját ékszer piaci árhoz képest 10 százalékkal magasabb értéken történő beszámítása a náluk vásárolt tétel árába, valamint a tört arany felvásárlása.
Miért Aranyvirág?
Az ékszerszalon – nem túlzás – nevében helyi értéket őriz: Új füves és virágos magyar kert című könyvében Csapó József egykori debreceni tiszti főorvos, botanikus először írta le az aranyvirágot (más néven aranyfű vagy Szent Jakab virága), 1775-ben. A tudós, aki egyébként Weszprémi József barátja és Hatvani István polihisztor kortársa volt, a növény sebfertőtlenítő hasznáról ad számot. A 16 szirmú virág, a Napot, a kitartást és az erényt jelképezi, az üzlet logójában is visszaköszön.
Aranyvirág Ékszerszalon
Debrecen, Csapó utca 43.
Facebook: Aranyvirág Ékszerszalon
Web: www.aranyviragekszer.hu


















