Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kósa Lajos és a 3 millió 360 ezer ember

| 2016. 10. 13. | 11:46:00
A debreceni politikus az olasz kormányfő kirohanását üres fenyegetésnek nevezte.
Kósa Lajos és a 3 millió 360 ezer ember
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Soha ennyien nem szavaztak még egy irányba kormány kezdeményezte népszavazáson, mint a kötelező betelepítési kvóta ellen: 3 millió 360 ezer ember új egységet hozott létre Magyarországért, az ország szabadságáért, önrendelkezéséért - értékelte a kvótaellenes népszavazás eredményét a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerda este Debrecenben, sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos szerint ez is mutatja, hogy Magyarország biztonsága pártok felett álló nemzeti ügy, s az így kinyilvánított véleménynek komoly közjogi következménye kell, hogy legyen.

Magyarország az első

A vezető kormánypárti politikus eredményesnek nevezte frakciójuk kezdeményezését az ötpárti egyeztetést illetően - amelyen az MSZP és az LMP nem vett részt -, s meggyőződésének adott hangot, hogy az Országgyűlés a jövő hétfőn kezdődő általános vita után november 8-án módosíthatja az alaptörvényt, s a módosítás november közepén hatályba fog lépni.

Magyarország az első uniós ország, amelyik a kötelező betelepítési kvóta kapcsán megkérdezte az emberek véleményét, s a döntésük azt jelenti, hogy ide nem lehet kötelező kvóta alapján idegeneket betelepíteni, arról minden esetben a magyar parlamentnek kell döntenie.

"Az MSZP újra becsapta a választókat"

Annak kapcsán, hogy két parlamenti párt nem vett részt az alaptörvény módosításával összefüggő többpárti egyeztetésen, Kósa Lajos azt mondta: "az MSZP újra becsapta a választókat". Molnár Gyula MSZP-elnök ugyanis feleslegesnek ítélve a népszavazást távolmaradásra szólította fel a híveit, mondván, a kérdést a parlamentben fogják támogatni - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az MSZP ennek ellenére előre jelezte, hogy a párt képviselői sem az ötpárti egyeztetésen, sem a parlamenti szavazáson nem vesznek részt.

Üres fenyegetőzés

A frakcióvezető az MTI kérdésére válaszolva képtelenségnek nevezte Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdai fenyegetését, aki "nagyon kemény" állásfoglalást szorgalmazott az Európai Unió azon tagállamaival szemben, amelyek sok forrást kaptak, de igyekeznek kihúzni magukat a migránsok áthelyezéséről vállalt kötelezettség alól. "Az Európai Unióban egy tagállamot nem lehet felelősségre vonni azért, mert egy jogellenes intézkedést nem hajt végre" - mondta Kósa Lajos, "üres fenyegetőzésnek" minősítve az olasz miniszterelnök szavait, aminek szerinte inkább belpolitikai jelentősége van.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés