Kollégánk közölte a jó hírt Kósa Lajos sajtótájékoztatójáról.
Várhatóan szerdán (január 8-án) nyit ki újra a debreceni anyatejgyűjtő, ugyanott, a Miklós utca 2. szám alatt, ugyanazokkal az alkalmazottakkal – jelentette be a polgármester a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Azt is elmondta, az anyatej felvásárlási ára literenként 1 800-ról 3 ezer forintra nő, ha az anya maga viszi be, ha autóval érte kell menni, akkor 2 ezer 500 forintot fizetnek.
Kíméletlen számadatokkal indított Kósa: 2000-ben 4 ezer, 2001-ben 4 ezer 600, 2002-ben 4 ezer 800, 2003-ban pedig az eddigi legtöbb, 7 ezer 400 liter anyatejet sikerült összegyűjteni a Miklós utcán, ez a mennyiség azonban azóta egyre csak csökkent – 2013-ra 2 ezer 400 literre. Hozzátette: decemberben már csak 16 nő vitte leadni, amit sikerült lefejnie. Hangsúlyozta: az önkormányzatnak nincs engedélye anyatejet gyűjteni, ezt a szolgáltatást a Kenézy-kórházon keresztük működtették, akivel közhasznúsági szerződése van a városnak. Az állomás sorsát, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az anyatejet az édesanyák más csatornán keresztül szerzik be, az önkormányzat két bizottsága és a közgyűlés is tárgyalta. A polgármester emlékeztetett: senki nem szavazott a bezárás ellen, de még kérdéset sem tettek fel a képviselők a témával kapcsolatban. (Még az a városatya se, aki most felrója azt a döntést, amit egyébként ő is megszavazott...)
Kiderült: a leadott anyatej nagy részét a Gyermekklinika használja, így Balla György professzorral egyeztettek az anyatejgyűjtő további sorsáról, aki elmondta, nagyon nagy szükségük van az ellenőrzött, természetes táplálékra. Ennek értelmében Kósa Lajos bejelentette: az anyatejgyűjtő állomás január 8-án újra kinyit (elmondása szerint eleve az év elejére tervezték az újratárgyalást), az átvételi árat felemelik, a szolgáltatást a Kenézyvel megújított szerződésen túl fogják finanszírozni, ami évi 5-10 millió forintos plusz kiadást jelent majd a költségvetésnek.
A jövőre nézve Kósa kifejtette: tömegközlekedéssel és autóval sokkal jobban megközelíthető, új helyre szeretnék költöztetni az anyatejgyűjtő állomást, de maradna a belváros környékén és biztosan nem vinnék egészségügyi intézménybe, hiszen annak a szimbolikája is rossz – az anyatej természetes dolog, nem betegséghez kapcsolódik. Hozzátette: az állomás dolgozóinak (három védőnő, egy asszisztens, egy gépkocsivezető) nem mondtak fel, csak átszervezték a munkájukat.
Az anyatej leadásának népszerűsítésére a védőnői hálózaton keresztül kampányt szerveznek.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)