Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Költöznek a román hősök

| 2009. 10. 02. | 14:56:31
Hajdúböszörmény – A forgalom ésszerűsítése érdekében átépítik az Ady Endre teret, ám így el kell onnan szállítani a román emlékművet.
Költöznek a román hősök
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több éves tárgyalássorozat újabb fordulójára került sor a közelmúltban Hajdúböszörményben, az Ady téri román hősi emlékmű áthelyezésével kapcsolatban. A tér megnövekedett forgalma ugyanis egyre inkább szükségessé teszi a közlekedési helyzet átszervezését, melynek eredményeképp jelentősen javulni fog az ott gyalogosan vagy járművel közlekedők biztonsága, és a parkolni szándékozók lehetősége. 

Az ügyben kedvező fordulatot jelentett Dr. Cs. Varga László alpolgármester találkozója a Román Nagykövetség képviseletében érkező Romocea Francisc alezredessel és a Román Hősök Kultuszának Hivatala munkatársával, Diana Gheorgihtaval. Jelen voltak a megbeszélésen a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai és más szakértők is. A román fél az elképzelések megismerését és a helyszíni bejárást követően úgy nyilatkozott, nem látja elvi akadályát annak, hogy az Ady téri emlékművet áthelyezzék a Külső-Hadházi úti román sírkertbe.

A sikeres tárgyalásnak köszönhetően, az egyébként nagy körültekintést igénylő munkálatok várhatóan jövő tavasszal elkezdődhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fucsovics már az első fordulóban búcsúzott a Roland Garroson
Fucsovics már az első fordulóban búcsúzott a Roland Garroson
Az első szettben nagy lehetőséget szalasztott el.
Hirdetés
Hirdetés
Új edzővel kezdi az idényt a Debrecen egyik ellenfele
Új edzővel kezdi az idényt a Debrecen egyik ellenfele
Nem hosszabbítottak szerződést a szakemberrel.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.