Figyelmetlenség játszhatott közre a derecskei halálos balesetnél

Sokszor megtette a Derecske és Konyár közötti utat minden probléma nélkül, egy – vélelmezhető – figyelmetlenség mégis az életébe került annak a 66 éves nőnek, aki augusztus 19-én lelte halálát a 4811-es út egyik vasúti átjárójánál.
A baleset pontos körülményeiről a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni. Az azonban tudható, hogy a tragédia a Derecske határában, a Konyári úton található kereszteződésben történt, ahová Konyár irányából érkezett a német rendszámú gépkocsi és Nagykereki felől – Debrecenbe tartva – a személyvonat. A MÁV már a baleset után közölte, hogy a fénysorompó jól működött, piros jelzést mutatott a gépkocsinak, amely ennek ellenére a sínekre hajtott. A vonaton senki nem sérült meg.
A 4811-esen szinte végig az úttal párhuzamosan fut a vasúti sín, amely két helyen – Konyár és Derecske határában – metszi az utat.


















