Csodálatos replikával lett gazdagabb Hajdúszoboszló

A Bocskai-jogar hiteles másolata már elkészült, a replikát Czeglédi Gyula polgármester vette át ünnepélyesen február 7-én Dr. Takács József ötvös-gemmológustól. A nagy hajdútelepítő erdélyi fejedelem, Bocskai István jogarát a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeumban őrzik, annak műtárgymásolatát egy megyei konzorciumban megvalósuló pályázat keretében készíttette el a város.
A konzorcium vezetője a megyei önkormányzat, mely a megyei értékekre épülő turizmus fejlesztését tűzte ki célul.
A „Magyar szürkék útja – Oxenweg” elnevezésű pályázati anyag egy kulturális turisztikai útvonal kialakítására irányul. Az útvonalon lévő, a konzorciumban részt vevő települések egyebek mellett a pásztorkultúra és a hajdúmúlt témáiban hoznak létre új turisztikai attrakciókat. Ezek egyike lesz a Bocskai Múzeumban hamarosan nyíló Fejedelmi Kincstár, ahol a Bocskai-jogar, valamint az ugyancsak készülő Bocskai-korona másolata is látható lesz.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta, a pályázatban Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Nagyhegyes és Nádudvar vesz részt. Hozzátette: a településeken olyan attrakciók valósulnak meg, melyek színesítik a megye turisztikai kínálatát.
Czeglédi Gyula polgármester úgy fogalmazott, megtisztelő és felemelő az érzés, hogy kézben foghatjuk annak a csodálatos kincsnek a hiteles másolatát, amelyet Bocskai István ajándékként kapott. Mint mondta, ez a helyi identitást, a városhoz való kötődést mindenképpen erősíteni fogja.
Bihari-Horváth László múzeumigazgató a jogar történelmi háttéréről, valamint történelméből adódó esztétikumáról beszélt, Takács József ötvös-gemmológus pedig a munkálatok kulisszatitkaiba avatta be a jelenlévőket.


















