Cívishír
2018.05.14. 12:02
Újabb járatokat indít a Wizz Air!
Lassan az egész világ elérhetővé válik a Debrecen Airportról. A Wizz Airrel közösen több új járat indul a cívisvárosból.
A járatok közül négy 2018 decemberében, három pedig 2019 tavaszán indul majd el. Az új úti célok a következők: a németországi Dortmund (kedd, csütörtök, szombat) december 15-től az angliai Sheffield (csütörtök, vasárnap) december 16-tól a svájci Bázel (csütörtök, vasárnap) december 16-tól a spanyolországi Barcelona (hétfő, péntek) december 17-től a ciprusi Lárnaka (szerda, vasárnap) 2019. március 31-étől a spanyolországi Palma de Mallorca (vasárnap) 2019. március 31-től a máltai Valletta (hétfő, péntek) 2019. április 1-jétől.
Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepítenek Debrecenbe. Mint hangoztatta, a cívisváros nagyon kedvező helyzetbe került azzal, hogy a Ryanair bezárta a nagyváradi bázisát, ezzel a repülőtér olyan pályára került, amely képes lesz a régió fejlődését előre mozdítani.
A légitársaság éves gördülő utasforgalma idén áprilisra meghaladta a 30 milliót, hálózata pedig a legkiterjedtebb Európában: 44 ország 141 célállomására repülnek 600 útvonalon.
A Wizz Air londoni bázisrepülőterén, Lutonban a szakszervezetek május 25. és 30. között sztrájkot helyeztek kilátásba. Ezzel kapcsolatban Váradi József az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan tárgyalnak a repülőtérrel, de sztrájk esetén járatkésésekre és járattörlésre is számítani lehet a Wizz Air hálózatában.
Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta, hét évvel ezelőtt, a Wizz Air járat- és bázisnyitása előtt a repülőtéren 47 ezer utast kezeltek, 2017-ben ez a szám 318 ezerre növekedett. Szerinte az új járatoknak köszönhetően 2019 év végére akár 600 ezerre is növekedhet a repülőtér utasforgalma. Ezzel Debrecenbe kerül a régió légiközlekedési súlypontja – tette hozzá. Elmondta, a repülőtér teljesítménye nagy hatással van a régió gazdaságára, 2015 és 2018 között közel 5 ezer új munkahely jött létre a városban és 160 milliárd forint külföldi működő tőke érkezett a régióba.
![]() | Új légijáratokkal húz hasznot Debrecen a konkurencia gyengélkedéséből?A Wizz Air és a Ryanair kivonulásából a cívisváros ziccerbe kerül. Változás a müncheni járatok számában! |
A repülőtér fejlesztése is folytatódik, a 2-es szintű, nagyobb biztonságot és pontosságot adó műszeres leszállító berendezés (ILS II) telepítésre már elkezdődött, várhatóan 2019 év végén helyezik üzembe, a teljes bekerülési költség 1,3 milliárd forint.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.23)