Este már aranyért úsznak Debrecenben

Amint arról beszámoltunk, szerdától szombatig Debrecen ad otthont az úszók országos bajnokságának. Itt nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra.
A debreceni OB előfutamait minden nap 9.30, az esti döntőket 18 órától rendezik.
Sós Csaba szövetségi kapitány hangsúlyozta, néhány számban olyan szoros a küzdelem, hogy véleménye szerint a mostani lesz az eddigi legerősebb országos bajnokság.
Az ötszörös Európa-bajnok Kapás Boglárka számára - debreceni születésűként - különösen fontos az országos bajnokság, ráadásul 24. születésnapja éppen a viadal zárónapjára esik.
Azt hiszem, a születésem napjától eltekintve nem volt még olyan, hogy a szülővárosomban voltam a születésnapomon
- jegyezte meg Kapás, aki elmondta, hasonló időeredményeket szeretne úszni, mint tavaly a londoni Európa-bajnokságon, ahol négy aranyérmet nyert.


















