Tízezernél is többen kezdik az évet a Debreceni Egyetemen

Csaknem 30 ezer hallgató, 10 ezer egyetemi dolgozó, összességében mintegy 40 ezer egyetemi polgár számára kezdődik a tanév a Debreceni Egyetemen. A tanévnyitó ünnepségét idén is a Főnix Csarnokban rendezik szeptember 8-án (vasárnap) 11 órától – emlékeztet az Unideb.hu.
Idén az orvos- és egészségtudomány, a gazdaságtudomány, a pedagógusképzés és a műszaki volt a legnépszerűbb képzési terület. A legtöbb elsőévest az intézmény Gazdaságtudományi, Bölcsészettudományi, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, Természettudományi és Technológiai, valamint Műszaki Kara iskolázta be a 2019/2020-as tanévre.
Az ünnepi szenátusi ülésen Szilvássy Zoltán rektor nyitja a tanévet, majd Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Varga Mihály pénzügyminiszter mond ünnepi beszédet. Ezt követően tesznek esküt az elsőévesek, akiket már a Debreceni Egyetem polgáraiként üdvözöl Papp László polgármester, majd Bognár István Ádám, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. A tanévnyitót követően szeptember 9-én kezdődik az oktatás.






























