Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Emberölési kísérletet tárgyal a Debreceni Ítélőtábla

| 2023. 03. 03. | 09:42:00
Ittasan estek egymásnak.
Emberölési kísérletet tárgyal a Debreceni Ítélőtábla
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bíróság által megállapított tényállás szerint első-, másod- és harmadrendű vádlottak 2020 decemberében Rozsályon együtt vendégeskedtek a két sértettel. Alkoholt fogyasztottak, amitől ittas állapotba kerültek. A másodrendű vádlott nézeteltérésbe került az egyik sértettel. A vitába az elsőrendű vádlott is bekapcsolódott, ököllel megütötte a másik sértettet. Ezt követően mindannyian kiszaladtak az udvarra, és elkezdődött a verekedés. A közelben lakók minderről értesítették az egyik sértett testvérét, aki a helyszínre érkezett. Az elsőrendűvádlott egy késsel három alkalommal megszúrta a mellkasán az egyik sértettet, aki ezáltal életveszélyes sérüléseket szenvedett. Életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az elsőrendű vádlott egy alkalommal a másik sértettet is megszúrta, akit közben a másodrendű vádlott egy gereblyével is bántalmazott. Ez a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2022 decemberében

  • L. B. elsőrendű vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
  • L. A. másodrendű vádlottat testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
  • L. E. harmadrendű vádlottat testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen L. B. elsőrendű vádlott hatályon kívül helyezés és enyhítés érdekében fellebbezett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés