Hirdetés
Azt hazudta, hogy a védőoltáson dolgozik, milliókat kapott
A második hullám idején már „közel volt” a védőoltás kifejlesztéséhez egy magyar nő.

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat egy tószegi nő ellen, miután kölcsönkért koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére… A fura történetről az ügyészség írt január 24-én. A vádirat alapján a 31 éves nő 2020 novemberében, Szolnokon kutatóorvosként mutatkozott be két férfinak. Azt hazudta, hogy a védőoltáson dolgozik, már a végső fázisban tart a munka – 3,7 millió forintot kapott erre a mesére. A pénzt 2021 februárjában kellett volna visszaadnia, de eszébe sem volt. Mivel a következő hónapokban büntetőeljárás indult, és nagyon szorult a hurok, a „kutatóorvos” megtérítette a kárt.
A büntetlen előéletű nővel szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványozott az ügyészség.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Hatvanéves lenne Bódi László
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.

Harry herceg békülni akar
Azt mondta, semmi értelme a további viaskodásnak.

Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
2025 nyarán az MVM Dome-ban lép fel.

Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Lukács László és Fejes Tamás beszélt a részletekről.

Elhunyt Val Kilmer
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.

Megszületett Magyarország dala
Az ítész úgy jellemezte az együttest: "olyan, mint az élet, sokszínű, változatos, vidám és néha keserédes".

Megnősült Szoboszlai Dominik
Másfél év után elvette barátnőjét.

Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.

A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.

Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.

Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Darabokban távozik a múlt.

Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Elvis Presley mind a mai napig az egyik leghíresebb énekes.

Lecsapott a TEK Hajdúhadházon és Tégláson
A dílereknek fegyvere is volt. +Videók a rajtaütésekről.

Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.

Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.

Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”

180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó

Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.

Hajdúnánási rendőrség: felismerik ezt az embert?
Pénztárcát lopott Polgáron.

„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.

Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.

Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.

Fogva tartotta Debrecenben élettársát
A fiatal nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Sportot űzött az ittas vezetésből a nánási férfi
Várhatja az ítéletet.
Hirdetés
Olvasta már?

Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.

Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.

Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Támogatott tartalom

Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.

Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.

Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.

Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés