Már négy embert gyanúsítanak államellenes szervezkedéssel

Élet és állam elleni bűncselekményekkel gyanúsítottak meg négy személyt a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészség október elsejei közleményében emlékeztetett: a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, és céljaik elérése érdekében tagságukat a gyűléseken és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a szervezet két vezetőjének 30 napos előzetes letartóztatását. A csoport szervezettségére utal – olvsható a közleményben –, hogy a csoportosulás egyik vezetőjét „bírói hatalommal” ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a „végrehajtó hatalom” megszervezése volt; ezek érdekében új „alkotmányt” is megfogalmaztak.
[Beillesztett cikk: Devizahiteles perek bíróira és családjukra vadásztak volna]
A vádhatóság beszámolója szerint egy férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azért, hogy legalább öt, hasonlóan radikális nézeteket valló társával csatlakozzon és együtt „tegyenek valami értelmeset”. Ez a férfi – aki gyanúsítottá vált – arról beszélt, hogy a tiltakozás érdekében ölni kell, „fejeket levágni”. Az ő letartóztatásáról pénteken születik döntés.
A rendelkezésre álló adatok szerint a csoport vezetői által hirdetett emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a toborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelezi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.






























