Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Schobert Norbert bejelentette visszavonulását

| 2023. 05. 08. | 11:06:00
Azt mondta, a büntetés után már nincs tovább.
Schobert Norbert bejelentette visszavonulását
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mint megírtuk, Schobert Norbi cége, a Norbi Update termékek forgalmazója negyvenmillió forintos büntetést kapott a Gazdasági Versenyhivataltól. A fitneszguru most egy élet munkáját dobja sutba: úgy érzi, a büntetés után már nincs tovább.

– Eddig bírtam, visszavonulok. Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni. Ez a kampány olyan most, mintha eddig végig hazudtam volna, közben a visszajelzések és a klinikai vizsgálatok szerint is százezrek életét mentette meg a rendszerem – kezdte a Blikknek, hozzátéve, szerinte a mostani vizsgálat nem volt véletlen. – Valaki vette a fáradságot és több száz, a Norbi Update oldalra feltöltött videót kielemzett és jegyzetelt. Nyilván feljelentett valaki, és ezért indult a vizsgálat – szögezte le.

A GVH korábbi közleménye szerint egyebek mellett a termékek hatásait, összetételét, a diéták eredményességét illetően tévesztette meg a cég a fogyasztókat. A vállalkozás együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést, ezt figyelembe vették a bírság megállapítása során. A vizsgálat feltárta, hogy a Norbi Update életmódrendszert, az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben. A GVH szakemberei bő egyéves időtartamot vizsgálva 280 videóbejegyzést néztek át, és arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételét, hatásait, a cég piaci pozícióját, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságát illetően. A videók megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható tulajdonságra, betegségek megelőzésére, kezelésére utaló állításokkal (például "elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás").

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Hatvanéves lenne Bódi László
Hatvanéves lenne Bódi László
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.
Harry herceg békülni akar
Harry herceg békülni akar
Azt mondta, semmi értelme a további viaskodásnak.
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
2025 nyarán az MVM Dome-ban lép fel.
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Lukács László és Fejes Tamás beszélt a részletekről.
Elhunyt Val Kilmer
Elhunyt Val Kilmer
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.
Megszületett Magyarország dala
Megszületett Magyarország dala
Az ítész úgy jellemezte az együttest: "olyan, mint az élet, sokszínű, változatos, vidám és néha keserédes".
Megnősült Szoboszlai Dominik
Megnősült Szoboszlai Dominik
Másfél év után elvette barátnőjét.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Darabokban távozik a múlt.
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Elvis Presley mind a mai napig az egyik leghíresebb énekes.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés