Saul fia: a halál szabaddá tesz!

Az első képkockától az utolsóig annyi borzalom van a Saul fiában, hogy nem árt, ha az ember a 107 perc mindegyikében erősíti magában: csak egy film, csak egy film, csak egy film. Mindezt a saját túléléséért teszi, hiszen Nemes Jeles László képi világa egyenlő a szőrszálak között kipattogzott lélek életlen eszközzel történő borotválásával. Pedig szigorúan véve nem mutatnak semmit: az SS-tiszteknek a csizmája látszik, a meztelen hullák homályban maradnak, a gépfegyverek 30 méterrel arrébb, a háttérben ropognak, és mégis – a moziteremben épp csak gázszagot nem lehet érezni. De majdnem. A néző ül, mint a cövek és marhára nincs hangulata beletúrni a pattogatott kukoricába. Sőt, menet közben egy kicsit a többitől is képes elmenni a kedve. 

A Saul fia kétesélyes: a rendező vagy – éles szemmel – kiragad egy horrorszerű részletet a koncentrációs táborok poklából (a válogatott zsidókból álló Sonderkommando vetkőzteti a halálra szántakat, szortírozza a holmijukat, lopja a zsebekből az ékszereket, takarítja a „zuhanyzót”, égeti a testeket, lapátolja a hamut), amiből előáll egy új adalékkal szolgáló dokumentarista holokauszt-film, vagy gyengéd kézzel kibontja a fia holttestére rálelő és azt eltemetni akaró takarító lelki tusáját, amiből kikerekedik egy történelmi bugyorban játszódó lélektani mozi. Ez a két dolog azonban egyáltalán nem ér és áll össze: Nemes Jeles a népirtást (mint környezetet) szolgálatába állítja a nem kellő mélységgel ábrázolt apai gyásznak, amit egy idő után el is nyom az eszement öldöklés zaja. Így hát egyik vonal sem tud igazán lélegzethez jutni: a díszlet és a cselekmény nem képes erősíti egymást, ezért inkább gyengíteni kezdi.

Ettől függetlenül sok és fontos a mondanivaló, elég figyelni. Sault nagyrészt hátulról látjuk, mintha a tarkója tartaná a kamerát, így vele rezdül a néző, szinte az ő szemével lát, ami vadonatúj élmény. Eközben a zubbonyára festett, méretes vörös iksz (így jelölték és különböztették meg a Sonderkommando tagjait) emlékeztet rá, hogy bizonyos tekintetben mindannyian meg vagyunk bélyegezve. Ki származással, ki mániával, ki hajlammal, ki eszmével, mások pedig épp ezek üldözésére kenettek fel. Hurcoljuk a keresztjeinket, míg élünk – hogy a mi hátunkon nem látszik, vagy épp nem ott van, attól még van. És hát a horogkereszt is kereszt. A nácikkal kapcsolatban azt üzeni a film, hogy a szörnyeteg létezik, miközben belülről karmol a tény: egy anya nem szül szörnyet. Ezeket mi vitte rá, hogy naphosszat üvöltsenek, kínozzanak, főbe lőjenek egy centiről?

A Saul fia filmművészeti szempontból kifogástalan, Cannes-ba való, Oscarra érdemes alkotás – értő szemnek eufória. Mert minden pillanata kitalált, megkomponált. Bravúros a kamerakezelés, a megrendítő fényektől a gyomorba vágó fordulatig mestermű. De nem jó film.

Mert lehet a séf a világ legjobbja, aki a konyhában a legkiválóbb alapanyagokból tökéletesen tálalt varázslatot készít, az nem zárja ki, hogy a vendég libatömésen érezze magát az összes falatnál. A Saul fiából hiányzik egy íz. Kevés benne az érzelem. Sokkol, rémiszt, de annak nem fizeti ki az árát, azaz a kikényszerített szenvedés miértjére nem adja meg a választ. Ehhez az kellene, hogy a cselekmény árnyaltabb legyen és Saulhoz férhessünk közelebb, ismerhessük meg jobban. Az embert. Az őrültet. A reményvesztett férfit. (Más stílusban, de ugyanebben a haláltáboros-apás-gyerekes témában például az olasz Az élet szép – La vita e bella, Roberto Benigni, 1997 – sokkal vibrálóbb alkotás, és annak ellenére hihetőbb, hogy mese az egész).

Ezek hiányában koncentrál az ember végig a képre, a látványra, majd távozik úgy a moziból, mint aki egy, a háború borzalmait megörökítő fotókiállításról megy haza.

Eléggé megkínozva.

Saul fia
színes, feliratos, magyar filmdráma
107 perc
Korhatár: 12
rendező: Nemes Jeles László
forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer
operatőr: Erdély Mátyás
producer: Rajna Gábor, Sipos Gábor
hangmérnök: Zányi Tamás
vágó: Matthieu Taponier

szereplők: 
Röhrig Géza (Saul Ausländer)
Molnár Levente (Abraham)
Urs Rechn (Biedermann)
Zsótér Sándor (Orvos)
Todd Charmont (Braun)
Uwe Lauer (Voss)