Szlávik nem rajong az oltás kötelezővé tételéért

A koronavírus kapcsán gyakran megszólaló és megszólaltatott Szlávik János nem pártolná az oltás kötelezővé tételét. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa erról az ATV-nek beszélt. A szakember elmondta, náluk az intenzív osztály tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan. Hozzátette: többen az oltás ellenére kórházba kerülnek, de ők általában elkerülik az intenzív osztályt, és meg is gyógyulnak.
Szlávik János szerint különböző intézkedéseket kell meghozni a járvány letöréséhez, az viszont biztos, hogy a szennyvízben emelkedik a víruskoncentráció, vagyis a következő két hétben nem számíthatunk a helyzet javulására. A főorvos úgy látja, kötelező oltásokat olyan betegségek ellen kell bevezetni, amelyeket el lehet törölni a Föld színéről, ilyen például a fekete himlő. A koronavírus viszont más, ez egy folyamatosan jelenlévő, változó megbetegedés, amely ellen nehéz lenne kötelező oltásokkal harcolni.
Álláspontja alapján az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni. A másik felüknél viszont elérhető, hogy beadassák maguknak a vakcinát, akár a héten zajló oltási kampány során. Figyelmeztetett: a koronavírus nem olyan, mint az influenza, úgy tűnik, 4-6 havonta „fel kell frissíteni az immunrendszert”.
Nemcsak azért, mert csökken a védettség, hanem mert újabb variánsok jönnek. Úgy tűnik, nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás, néhány országban már napirenden van. Elképzelhető, hogy bizonyos időközönként újra kell majd oltatnia magát az emberiségnek – tette hozzá.


















