Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pünkösdig biztosan nem lesz iskola

| 2020. 05. 14. | 13:15:00
Az oktatási akciócsoport tagja elsősorban az alsósokat engedné vissza, de nem lenne kötelező.
Pünkösdig biztosan nem lesz iskola
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ha valakik, akkor az első–negyedik évfolyamosok térhetnének vissza az iskolai oktatásba, elsősorban azokon a településeken, ahol kisebb mértékű a fertőzöttség – mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, az oktatási akciócsoport tagja, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke. Hozzátette, az iskolába járást nem lehetne kötelezővé tenni, ugyanakkor a csoport kizárólag javaslatokat tehet, a döntés meghozatala a kormány dolga. 

Horváth Péter szerint a településeknek és az iskoláknak lehetőségük kell adni, hogy mit támogatnak, és mit nem. A szakemberek véleménye szerint a tanév hosszán nem kellene változtatni, vagyis június 15-ével érhetne véget, hogy aztán a sokon következő a már szokásossá vált szeptember 1-jével indulhasson.   

Múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, ha a szülők tömegesen igénylik az iskolák újranyitását, akkor elgondolkodnak rajta. Eddig azonban nem tapasztalta ezt. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 14-i Kormányinfón azt mondta, pünkösdig (pünkösdhétfő június elsejére esik) biztosan nem lesz oktatás az iskolákban.

További híreink
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint.
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
Választmányi ülést tartott a Fidesz.
Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter
Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter
Egy kormánybiztost is bejelentett.
A Mi Hazánké a nemzetbiztonsági bizottság
A Mi Hazánké a nemzetbiztonsági bizottság
Feltárandónak nevezték a Facebook mögött álló Meta szerepét.
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
A debreceni tiszás a MAZSIHISZ-nak ajánlja fel a pénzt.
Szijjártó helyett Vitályost jelöli a Fidesz
Szijjártó helyett Vitályost jelöli a Fidesz
Gulyás Gergely szerint a TISZA felrúgta a parlamenti szokásjogot.
Hirdetés
Hirdetés
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Hirdetés
Hirdetés
Változik a parkolási rend Debrecenben
Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.
Hirdetés
Hirdetés
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint.
M3: felborult egy kamion Polgárnál
M3: felborult egy kamion Polgárnál
A pihenőben történt baleset.
Gazdaság
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés