Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Nyers Rezső

| 2018. 06. 23. | 17:40:00
A baloldal nagy neve volt. 95 évet élt.
Elhunyt Nyers Rezső
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyers Rezső Budapest született 1923-ban. 1938-ban kezdett el előbb betűszedőként, majd nyomdászként dolgozni. 1940-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, melynek 1945 és 1946 között kispesti titkárhelyettese volt, később a párt Pest Megyei Bizottságának szervezőtitkára lett. 1948-ban a lemondatott Kisházi Ödön helyére hívták be az országgyűlésbe, melynek 1953-ig maradt tagja. 1951-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, emellett 1954-től a Kossuth Akadémia tanulója is volt. Mindkét helyen 1956-ban végzett.

A Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közellátási kormánybiztosa volt, majd 1957-ben az MSZMP Központi Bizottságának tagja lett. 1958-ban újra országgyűlési képviselő lett és maradt a rendszerváltás után is, egészen 1998-as visszavonulásáig.

1960-ban kinevezték pénzügyminiszterré, majd 1962-ben az MSZMP KB titkárává nevezték ki. 1968-ban Fock Jenővel, a Minisztertanács akkori elnökével dolgozták ki a korabeli gazdasági reformcsomagot.

1980-ban az Országgyűlés kereskedelmi bizottságának elnökévé, 1987-ben először az Országgyűlés reformbizottságának elnökévé választották, majd 1988-ban újra az MSZMP PB tagja és államminiszter lett. 

A rendszerváltás után

Amikor az MSZMP 1989-ben kimondta feloszlását, ill. a Magyar Szocialista Párt megalakítását, az új párt elnökévé választották, ezt a pozícióját 1990-ig töltötte be.

Az 1990-es országgyűlési választáson az MSZP budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1992-ig a választási és mandátumvizsgáló-bizottság elnöke volt, majd 1994-ig a számvevőszéki bizottság alelnökeként dolgozott. Az 1994-es országgyűlési választáson újra az MSZP budapesti területi listájáról szerzett mandátumot, a számvevőszéki bizottság tagja és az MSZP-frakció etikai bizottságának elnöke volt. 1998-ban visszavonult a politikától.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Eddig több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel.
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – mondta.
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
A választást május 28. és június 1. között online folytatják le.
Az új pápa már járt Magyarországon
Az új pápa már járt Magyarországon
Ferenc pápa delegációjának tagja volt.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
A Fidesz Facebookon jelentette be a hírt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés