Hirdetés

Hirdetés

Gondnokkodom, tehát vagyok

civishir.hu

2012.02.15. 09:15

Gondnokkodom, tehát vagyok
(Illusztráció: demotivalo.com)

Debrecen – Míg jó tíz évvel ezelőtt még komoly szakmai munka folyt a vezető egyesületekben, ma már inkább a kis magánklubok dominálnak, kis magánedzőkkel, vastag pénztárcákkal; shop, szauna, szolárium, Raffaello, miegymás.

Hirdetés

Hirdetés

Aki egykoron az egyetemi fáradalmakat levezetendő, a szomszédos DUSE pálya környékére óhajtott merészkedni, az tudja, miről beszélek. Ha a fáradság intenzitása miatt képtelen volt arra, hogy a bejáratot eltorlaszoló gondnokot valamilyen kommunikációs bravúrral meggyőzze a rekreáció mikéntjéről, kereshetett más kikapcsolódást; máshol. Az egyesületi gondnok többek között ugyanis abban különbözik a portástól, hogy észlelt esemény esetén elhagyja a számára fönntartott úgynevezett kuckót, és építő, nevelő, illetve elrettentő módszerekre támaszkodva beavatkozik az egyesület életébe – mindenfajta többletjuttatás elfogadása, elvárása nélkül. Hát ilyen ma már nincsen.

1981. Forró nyári nap, déli tizenkettő. Vége az edzésnek, irány az öltöző. Várva várt hideg zuhany: erőteljesen szappanozok, ahogy a nagyoktól láttam. Már csak a lábujjközök vannak hátra, amikor Nándi bá, a karfiolorrú gondnok – taccs-szerű mozdulattal – dupla ökölcsapást mér az engem körülbástyázó zuhanyfülke alumíniumlemezére. A velőtrázó detonáció Nándi bá eszelős tekintetével (és dohányos altján előadott Vedd lejjebb a vízsugarat, te kis takony, különben... kezdetű belépőjével párosulva) minden idők leghorrorisztikusabb élménye. Normális körülmények között Nándi bá a tenisztelep 4 négyzetméter hasznos alapterületű portásfülkéjében tartózkodik, és élénk ritmusban tömi magába a hozott házi kocsonyát – mély lábasból, merőkanállal, ahogy a legnagyobbak; igen ám, de e felhőtlen gondnoki idill bizonyos külső személyek színre lépésével néha meg-megtörik. Itt vannak mindjárt azok a pimasz bérlők, akik csak úgy jönnek-mennek, csapják a patáliát: nem lehetne-e olcsóbban a pályát, locsolja má´ meg, mester! ez-az-amaz, és mindezek tetejében még tökhülyének is nézik a gondnokot – túlórázgatnak, kihordják a pályára a Traubisodát, a salakos cipő talpát a zuhany alatt mossák (mondanom se kell, gyilkos erejű vízsugárral).

Persze egy Nándi bá kaliberű telepfelügyelővel (tf.) nem szerencsés ujjat húzni: jön a riposzt mindenre – az alumíniumdöngetés csak egy szerényke szilánk a tárból. Túlórázó bérlő észlelése esetén Nándi bá félrekönyökli a lábast, elegánsan kitotyog a pályára, és maximális vízkibocsátásra parancsolja a potyázók felé irányított egyesületi slagot – mellé Németh Lehelt dúdol… Nándi bá lehetőség szerint a teniszklub utánpótlás-nevelésébe is bele-beleavatkozott: különös problémamegoldó technikáival több, később más csapatban sikeresen teniszező csemetét űzött már el. Példa: a serdülés mértékét, illetve tempóját csöndben épp egymás testén tanulmányozó ificsapatra például rátörte a zárt öltözőajtót, majd – a már megismert – slagmetódussal szanaszéjjel űzte a véd- és meztelen fiúkat. (Buzernyákok!!!) Egyikük, egy igen tehetséges balkezes versenyző (később többszörös magyar bajnok) soha sem tért vissza a telepre, álmaiban e katarzis azóta is gyakran kísért.

Aki azt hiszi, hogy Nándi bá egyedi eset volt, alaposan téved: akkoriban szinte minden klubnak megvolt a maga (nem éppen bájos) Nándi bája – a nagy gondnokgeneráció. Például egy másik patinás teniszklub gondnoka egy száraz májusi napon, pontban egy órakor (a karbantartás idején) besétált a centerpályára, és hozzákezdett a simítófával elvégzendő feladatsorhoz – látszólag csöppet sem zökkentette ki hétköznapi rutinjából az a tény, hogy a pályán épp egy rangos nemzetközi teniszverseny döntője zajlott. Miután pedig a játékvezető és a nézők is bekiabáltak meg fujjogtak neki, a telepfelügyelő nemes egyszerűséggel, Nándi bá retorikai elemeit fölsorakoztatva, hazazavart mindenkit – szólavinája meg sem állt a klubigazgatóig, aki pironkodva kért elnézést a főszponzortól, s szakította félbe a döntő játszmát.

Ezek s hasonlók mentek annak idején. Volt klubélet, voltak események, voltak emlékezetes pillanatok, voltak gondok s gondnokok. Voltak. Ma a gondnokok – mint a teniszklubok aktív szereplői – igencsak a perifériára kerültek. Sőt szinte teljesen el is tűntek a színről. Míg jó tíz évvel ezelőtt még komoly szakmai munka folyt a vezető egyesületekben, ma már inkább a kis magánklubok dominálnak, kis magánedzőkkel, vastag pénztárcákkal; shop, szauna, szolárium, Raffaello, miegymás. (Hol van már a Julika néni kompótléje uborkás zsömlével?) Meg persze van a portás, aki posztol a fülkéjében, mosolyog (!!!), és önzetlen gesztusokkal udvariaskodik a tisztelt bérlő nem kevés pénzéért.

Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.