Illik-e, lehet-e ünnepelni egy rendőrt?

Legújabban (vagy csak én találkoztam most, késve vele?)  kering az interneten egy bejegyzés, amelyet egy apuka írt. A történet lényege, hogy a kruppos kisfiával hatalmas forgalmi dugó közepette kórházba igyekvő férfinak két motoros rendőr segített megtisztítani az utat a továbbhaladáshoz, ezzel gyakorlatilag a gyerek életét mentették meg. Az apuka ország-világ előtt mond köszönetet a rend segítőkész őreinek. Nagyon jól teszi: szükség van a pozitív visszacsatolásra. Ne csak azt mondjuk, írjuk le és meg, ha valami égbekiáltó igazságtalanság történik, hiányérzet van, valami nem működik. Senki ne mondja, hogy neki nem esik jól bolti eladóként, tanárként, postásként, bármilyen szakma képviselőjeként, ha azok, akikkel kapcsolatba kerül munkája folyamán, normálisan, kedvesen beszélnek vele, és ha csak ritkán is, de úgy érzi, megbecsülik a munkáját.

A rendőrök is azon szakmák képviselői közé tartoznak – egy sorban többek között a pedagógusokkal –, akik kapnak hideget-meleget. Nem mintha teljesen ok nélkül szidná őket időnként a nép, de én néha már sajnálom szegényeket. Jó magyar – vagy egyszerűen emberi? – szokás szerint megint nem léteznek színárnyalatok, csak fekete és fehér. Ezért születnek aztán a szóban forgó történet mellé is a kiábrándító, lehangoló és bornírt kommentek: „a rendőröknek ez (is) a dolguk”, ez a minimum, ezért fizetik őket, ezért nem jár külön köszönet stb…

Mert vannak ám velük szemben elvárások, nem egyszerű megfelelni. Hagyjuk most a nyilvánvaló esteket: a korrupt, erőszakos, hatalmukkal visszaélő rendőröket természetesen nem veszem védelmembe, nem lehet őket az ilyen tettek alól fölmenteni semmilyen alapon.  De jön egy sor olyan kérdés az emberek részéről, amiket nem könnyű egyszerűen megválaszolni.

Hogyaszongya: Miért igazoltatnak a „gonosz” rendőrök nappal vagy éjszaka ártatlan járókelőket, minek járőröznek az adófizetők pénzén vásárolt drága benzin pazarolva? De ha gyilkosság történik, vagy megvernek valakit a nyílt utcán, esetleg fényes nappal, betörtek, raboltak, miért nem voltak éppen ott a rendőrök? Miért traffipaxoznak, állnak lesben, mindenki tudja, hogy csak a büntetésre hajtanak. De ha baleset történik, főleg személyi sérüléssel, miért nem voltak képesek megelőzni, hol vannak olyankor, ott miért nem mértek? Ezer példát hozhatnék még csak a rendőrök munkájával kapcsolatban, de fölösleges tovább ragozni. Megkérdezem viszont: ilyen alapon miért nyomkodjuk önként és dalolva az orvosok zsebébe a hálapénzt? Miért osztunk helyi, állami, akármilyen kitüntetéseket, pénzjutalmat, prémiumot? Miért várjuk el, hogy nekünk megköszönjék, ha bármilyen feladatot rendesen elvégzünk otthon, a munkahelyünkön, bárhol?

Hiszen mindenki csak a dolgát végzi: az orvos (jó esetben) gyógyít, az eladó elad, a tanár tanít, ez a dolga. Ha a rendőröknek nem jár köszönet a segítségért, akkor nem jár köszönet, kitüntetés, elismerés senkinek. Hogy ez kinek lenne jobb, ki lenne így lelkes, ki végezné nagyobb örömmel a munkáját? Senki. Épp ezért hagyjuk néha, hogy a világ egy kicsivel jobb legyen: köszönjük meg egymásnak az apró segítséget, az ügyintéző kedves mosolyát, az ágyba kapott kávét. Rá fogunk jönni, hogy ha akarunk, tudunk ünnepelni hétköznapokon is. Akár rendőröket is.

Szabó-Kovács Patrícia