Debreceni ovimutyi

Biztosan mindenkinek van ilyen ismerőse a városban, vagy a környező települések valamelyikén, aki úgy gondolta, gyermeke nem kerül megfelelő körülmények közé, ha a körzetes, számára lakhely szerint kijelölt óvodába íratja. Választott tehát egy szimpatikusabbat egy másik körzetben. Debrecenben is vannak divatos, felkapott (nem feltétlenül a legjobb!) intézmények, „elit” ovik, ahová kis túlzással szinte születés előtt várólistára kell íratni a gyereket, hogy biztos helye legyen. De a felvétel tartózkodási helyhez kötött.

Trükközni kell egy kicsit: a gyereke sorsát csak kicsit is szívén viselő szülő szerez egy ott lakó ismerőst, és az óvodába készülő gyerekkel bejelentkezik a választott ovi körzetében lévő lakcímre. Minden el van rendezve, a gyereket fölveszik, a család boldog. Ez a család legalábbis. Van, amelyik nem annyira: előfordulhat, hogy valóban a körzetben élő gyerek szorul ki a „saját”, számára körzetes intézményből a sok átjelentkező miatt. Ezt a problémát képzeli orvosolni Pokorni Zoltán tervezett törvényjavaslata. Eszerint azokat vehetnék csak föl adott körzet ovijába, akik legalább 3 hónapja vannak oda bejelentve, és életvitelszerűen tartózkodnak ott.

Hogy őszinte legyek, már az alapfelvetést sem értem. Hogy lehet, hogy ma Magyarországon, a demokrácia és esélyegyenlőség fellegvárában, ahol természetesen nincs szegregáció, léteznek rosszabb és jobb óvodák? Tényleg vannak különbségek óvoda és óvoda között??? Nehéz elhinni. Még megrázóbb azzal szembesülnöm, hogy vannak kiskapuk, melyekkel a törvényalkotói szándék kicselezhető, hogy a szülők képesek aljas trükkökhöz folyamodni gyermekeik érdekében. Nem létezik!

Pokorninak pár dolog elkerülte a figyelmét az ihlet pillanatában, amikor jobbítani akarta kicsit a világot. Az egyik: ki fogja azt eldönteni, vizsgálni, hogy valóban életvitelszerűen tartózkodik-e a szülő és gyermeke adott körzetben? 400 lelkes falvakban a kérdés persze elég egyértelmű. Na és pont itt nincs lehetőség arra, hogy bárhová is elvigye a gyereket a szülő, mert közel s távol nincs jó, jobb hely. De például Debrecenben ki mondja majd meg, hogy a három-négy-öt hónapja átjelentett gyerek valóban életvitelszerűen ott él-e, vagy csak ügyeskednek a szülők? Innentől kezdve tehát tervezési kérdés a dolog: nem két, hanem négy hónappal az óvodai jelentkezési határidő előtt fognak lakcímet változtatni a családok. Na bumm. Debrecenben, Budapesten, mindenhol, ahol kilátásuk adódik, hogy gyermeküknek ettől jobb lesz. Mert a szülő olyan állatfajta, hogy nem attól fogja magát rossz embernek érezni, ha kicselez egy ilyen korlátolt, és egyébként a megszegésért szinte kiáltó törvényt. Hanem attól, ha úgy érzi, nem tett meg mindent a gyermekéért tehetsége szerint.

És nem is a szülőkkel van itt a valódi probléma. Hanem azzal, hogy vannak „rossz” és „jó” óvodák. Pokorni dolgozhatna inkább azon, hogy megoldást találjon, az óriási különbségeket – persze a lehetőségekhez mérten – kiegyenlítsék, de legalábbis mérsékeljék. Ez persze sokkal nehezebb ügy: nem csupán pénzügyi, infrastrukturális, hanem komoly társadalmi kérdés. Ennél tényleg sokkal egyszerűbb törvényileg arra kényszeríteni a szülőket, hogy alacsonyabb színvonalú szolgáltatást vegyenek igénybe. És mindamellett, hogy logikus, hosszú távon minden szempontból rendkívül hasznos is.