Connecting people

Átlagos tél végi nap egy átlagos gyermekorvosi rendelő várótermében. Rengeteg a beteg, a sorszámunk 16-os, nyugodtan üldögélhetünk, amíg sorra kerülünk. Van időm szemlélődni, és amit látok, elkeserítő. Tizenöt család vagy már önálló, nagyobbacska gyerek várakozik előttünk. Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy a tizenötből egy sincs, aki ne telefont nyomkodna. Gyakorlatilag a váróteremben eltöltött idő alatt gyorsjelentést készíthetek a hazai mobilpiac jelenlegi helyzetéről, minden eszköz és márka képviselteti magát. Az egyéves még csak úgy tesz, mintha használná, a kétévesnek a szülő segít a játékban, három évtől fölfelé ebből a szempontból pedig már teljesen önjáró egy mai gyerek.

A 21. századi kicsiknek-fiataloknak nem kell megtanulniuk várakozni, és alighanem őskövületnek számítok ebből a szempontból, hogy én még telefon, tablet, és egyéb kütyük nélkül, általában egy mezei szójátékkal igyekszem lekötni a gyerekeimet például egy rövidebb vonatúton. (Az mondjuk jóleső, hogy ezért már kaptunk dicséretet utazás közben). Nem az a baj, hogy nem mindenki így csinálja. De az igen, hogy a mai gyerekek már nem tanulnak meg várakozni, nem figyelik autóból az elsuhanó tájat, nem beszélgetnek útközben a szülőkkel. Nincs erre szükség, mert szól a hangoskönyv, vagy ami még gyakoribb, szinte már általános, hogy azonnal indul a rajzfilm, amint a biztonsági öv bekapcsolódik. Nem véletlenül nevezik a tévét/dévédét villanypásztornak…

A másik fontos megfigyelés, mennyire egyformák a mai fiatalok, és ennek ellenére – gondolom, ezt fel nem ismerve – mennyire különlegesnek érzik magukat. Egyforma ruha, egyforma, divatos frizura, egyforma ízlés és gesztusok. Ilyenkor jut eszembe egyik pedagógus ismerősöm poénja: „Mondjátok utánam, gyerekek: Mi mindannyian egyéniségek vagyunk.” Egymás mellett ülnek, és egy óra után derül ki, hogy ismerik is egymást. Ekkor jut eszükbe felhagyni a telefonok nyomogatásával és kommunikálni egymással. Számomra ez a fény az alagút végén. Hátha a Z generáció is felfedezi majd az emberi hang erejét és csatlakozik az idősebbekhez. Hátha megtanulunk újra beszélgetni egymással.

- patrikov -