Az egyetem, a jelentkező, meg a pontnak a határa

Mit csinál az ember lánya álom és ébrenlét határán, amikor sem elaludni, sem az ágyból fölkelni nem bír? Töpreng, mi mást. Mikor min. Ma reggel éppen azon, ki örülhet a felvételi ponthatároknak, és ki nem. Persze akit fölvettek, az egyértelműen örül. A környezetében élőkben, irigyekben vetődhet csak föl esetleg, hogy nem nagy kunszt bejutni egy olyan szakra, ahová a maximális 460 pontból 200-ra volt csak szükség.

Aki bent van a 464 pontot igénylő államilag finanszírozott jogi képzésen, na, az már igen. Ő biztosan tud valamit. Mert ugye az ókóri görög eposzokban sem feladat méltatlan ellenfelet legyőzni, de aki nagy és méltó ellenséget terít le, az elmondhatja magáról, hogy a harcot megharcolta. Hát így van ez valahogy a felvételivel is. A következő kérdés, hogy miért annyi a ponthatár adott szakra, amennyi. Ha magas, azért, mert kevés embert akarnak fölvenni, és a legjobbakat, mondjuk. Ez logikus és sok szak esetében teljességgel egyet lehet érteni vele. Nem kell a munkaerőpiacra például több kommunikáció szakos, az egekbe szökik hát a ponthatár, elitképzés lesz a kiválasztott keveseknek. Jól van ez így, főként akkor, ha a képzés színvonala, a megszerzett tudásanyag szinkronban van azokkal az erőfesztésekkel, amelyeket a bejutáshoz tennie kellett a jelentkezőnek.

És mi van, ha mégsem? Gond.

A hallgató gondja, amit a diploma megszerzése után majd megold, ahogy tanulta. Vagy nem. Na, az már az állam, az adófizetők problémája lesz, legalábbis egy darabig. De még mindig rengeteg szak van, ahová viszonylag könnyű bejutni, és nem azért, hogy az írni-olvasni alig tudó félhülyéket is felvehessék. Hanem azért, mert oda ember kell, sok. Hogy a színvonalat is ronthatja, hígíthatja a bekerülő esetleg rosszabb minőségű „alapanyag” ? Ezt oldja meg az egyetem, főiskola, az oktató! Szenvedjen a hallgató, ha pedig nem tudja hozni a szintet a vizsgákon, keressen! A kimenet, az oklevél értéke ne devalválódjon, ez lenne a lényeg. Ilyen egyszerű is lehetne, de nem az. Pedig hosszú távon itt is az lenne a legjobb, minden szempontból legkifizetődőbb módszer, ami a mondjuk a gyereknevelésben is: következetesség.
Orvosira például Budapest kivételével mindenhová be lehet kerülni idén 400 pontnál kevesebbel. Jó ez nekünk? Persze, hiszen kellenek gyógyítók. De az is kell, hogy akik bekerülnek, jók legyenek. Életek múlnak ezen. A mi életünk.

Szóval fiúk-lányok, most, hogy ügyesen bejutottatok az egyetemre, főiskolára, ne álljatok meg! Ti mentitek majd meg tíz év múlva az emberek életét, építitek a nemzetet. Ha még Magyarországon fogtok, akartok élni egyáltalán...

Szabó-Kovács Patrícia