Miért fontos mindannyiunknak a székely szabadság?

A Székely Szabadság Napjának erőteljes üzenete felszállt az égbe, felpezsdítette a Kárpát-medence vérkeringését, és a felröppenő sólyom rikoltását hozta a nagyvilágba. A dolgok nagyon nem úgy vannak, mint 5-10 éve, és már nem is úgy, mint 2-3 éve, a dolgok mozgásban vannak, a mozgás egyre erőteljesebb. A mozgás nemcsak a székelyekre, és nemcsak az autonómiára vonatkozik.

Azt kérdezte a Duna TV riportere a marosvásárhelyi stúdióban (az amúgy igen rövidre és szegényesre sikeredett élő bejelentkezésben), hogy vajon mi lehet a Székely Szabadság Napjának a gyakorlati haszna. Közben odakint az utcán eget-földet rengető erővel zúgott a több tízezres székely-magyar kórus (válogatott focimeccseket lepipáló hangerővel): „Autonómiát!” Aztán a katonazenekar rázendített, és vele együtt ezrek fújták a nótát (ilyen erőteljes, mégis tiszta énekhang pedig még a meccseken sincs). A Székely Nemzeti Tanács egyik vezetője válaszolt, de az igazi válasz számomra ott elmaradt, bár nem is nagyon lett volna rá idő.

Hogy mi lehet a haszna? Aki a székely szabadság napját valamelyik helyszínen átélte, aligha fogja ugyanúgy járni tovább az útját. Ez a nap minden résztvevőnek mutatott valami újat, mindenkinek hozott valamit, amivel előrébb lép. Akik pedig előrébb léptek, azokkal egyre könnyebb lesz megtalálni a további építkezéshez szükséges kapcsolatot.
Elég annak a fiatal székely lánynak az arcát beidéznem, aki a pesti megmozduláson a színpadhoz közel állt népviseletben, tőlem 5-10 méterre. Arcán elsőre felismertem az utat, igazságot kereső ifjú ember tiszta tekintetét. Az érettségi előtti bolond ballagáson sok ilyen tekintetet lát még az ember az utcán vonuló csapatokban. Neki aztán csőstül jöttek az üzenetek. Csőstül jöttek egy olyan jövőképről, melyben a székelyek számára kézzel fogható, erőt, biztonságot, megmaradást és fejlődést jelentő otthon, haza születik. Ha ezek a beidézett képek nem mozgatják meg talpától a feje búbjáig minden porcikáját egy ilyen fiatalnak, égető kérdéseket helyre téve, és tettvágyat ébresztve benne, akkor semmi. De bizony megmozgatták. Megmozgatták, és még fogják is mozgatni, bolydítani, és nem csak a fiatalok és nem csak a székelyek sejtjeit és porcikáit.
A dolog végtelenül egyszerű és nagyszerű, akárcsak a magyar nyelv: a jövőt képekkel, képzelettel, jövőképpel teremtjük, képezzük. Ez viszont szó szerint így történik, és a folyamat sokkal komolyabb annál, mint amennyire ezt jelenleg tudomásul vesszük.  Nem csupán a magyar nyelv, az élet számtalan példája is ezt mutatja. Ám mi eddig csak kevésbé és kevesebben képeztük ezt a jövőt. A kép azonban megszületett, elindult, és egyre tisztább.

Az hogy a képnek mikor sikerül valósággá válnia, a tisztasága, élessége, átláthatósága mellett a hozzákapcsolódó emberek számától függ, ebben vasárnap sokat léptünk előre. Sokat léptünk előre a több tízezres marosvásárhelyi, a több ezres fővárosi (jár a citromdíj az ezer főről író MTI tudósítójának, miután az Izsó utcán, illetve a Thököly úton mindkét irányban egyaránt legalább ezer-ezer ember vette körbe a színpadot…) és a tucatnyi csatlakozó európai és amerikai helyszínnel.
És sokat léptünk előre a székelység és magyarság nyíltan felvállalt összekapaszkodásával, az ügy mellett egyöntetűen kiálló összmagyarsággal, a délvidéki, felvidéki, tengeren túli magyarok megmozdulásával, üzeneteivel.

A magyarság tisztán érzi, hogy többről van most itt szó, mint a székelyek önrendelkezése. Még annál is többről, mint az egész Kárpát-haza összes magyarjának teljes önrendelkezése, ami pedig hatalmas cél, hatalmas eredmény. Itt a magyarnak nevezett nép hosszú betegeskedés utáni, első önerőből történő egészséges lélegzetvételéről, talpra állásáról és lóra pattanásáról van szó. Mert ha együttesen besegítjük a székelyeket a kibontakozásukat biztosító létformába, akkor az ezt fogja jelenteni számunkra. A lóra pattanásunk pedig nagyjából ott következik be, amikor ezen keretek közt elindul a székelység gazdasági, lelki, szellemi gyarapodása.

Mert itt bizony oda-vissza ható folyamatokról van szó székelység és magyarság között, ahogy az a Hunor és Magyar mintáját követő testvérek között lenni szokott. Egy ilyen irányú és szintű székelyföldi változás nem hagyja érintetlenül az összmagyarság semelyik részét gazdasági, szellemi és lelki vonatkozásban. Nem lennék őszinte, ha nem tenném hozzá, az önrendelkezés önmagában nem elég a kibontakozáshoz. Ma már nem elég, legyen szó székelyekről, baszkokról, vagy bárkiről. A körülöttünk zajló, hamis módon átmeneti gazdasági válságnak nevezett, újabb és újabb évekkel meghosszabbodó, világpusztító, egyben új világot sarjadzó folyamatot nem lehet elfeledni a jövőképünk megalkotásakor. Felelős vezető ezt nem teheti meg.

Erre a világfolyamatra egyetlen válasz létezik, az elindulás az Élhető Élet felé, mégpedig gazdasági, társadalmi, politikai berendezkedésünk ilyen irányú megváltoztatásával. Ezt a célt érdemes mihamarabb összekapcsolni az önrendelkezés céljával, ahogy azt a 2012-ben létrejött Madarasi Székely-Magyar Szövetség megtette.
A helyi közösségeket, helyi termelést, helyi önrendelkezést előtérbe helyező, természetes, vagyis természethez igazított életformához az újjászülető Székelyföld kiváló terepet biztosíthat a területi autonómia elnyerése után. Ezek a folyamatok már a jelenlegi körülmények között is elindultak (illetve eleve megmaradtak) valamilyen szinten Székelyföldön, a helyi érdekek érvényesülése pedig kiteljesíti őket.

Az Élhető Élet kérdésköre nem csak a fentiek miatt függ össze az önrendelkezéssel, miután lassan ugyanolyan elemi érdekévé válik románnak, szerbnek, szlováknak, vagy bárkinek, mint a magyarnak. Nem véletlenül írta meg a székely zászló tiltása miatt felháborodott levelét a közelmúltban Böjte Csaba atya azzal az üzenettel, hogy a román állam a megdöbbentő intézkedéseivel azt a kapitányt idézi, amelyik a süllyedő hajón a függönyt kezdi el igazgatni. Ő már ország-világ pusztulásában helyezte el, és láttatta a székely-magyar-román kérdést.

Ahogy haladunk az egyre nagyobb pénzhiány és elszegényedés irányába, úgy lesz egyre szembetűnőbb ezeknek a lépéseknek a szükségessége. Nem lesz idő és mód perpatvarokra, egymás legyalulására, aki ezt a helyzetet kezelni akarja, az a másik nemzet sanyargatása helyett önrendelkezést ad az önrendelkezést kérőknek, és öngólok helyett összjátékra törekszik a Kárpát-medencében!

HeGergAnd