Debrecen – A román nemzet kései kialakulásának egyik alapja a magyarellenesség. A román irredentizmus már a 19. század elején azzal a programmal indult, hogy szét kell rombolni a magyar alkotmányosságot és meg kell teremteni a mindenütt élő románok területi egységét.
A hír belém nyilallt: Gyulafehérváron három román részeg huligán megverte a római katolikus papképző teológia rektorát. És ez nem elszigetelt eset, hiszen Románia szerte csaknem naponta tapasztalni hasonló atrocitásokat. Meggyalázzák a kolozsvári Házsongárd temető magyar nyelvű sírköveit, a nyílt utcán sértegetik a magyarul beszélő embereket. És csodálkozunk: hogyan? Az Európai Unió kebelében? Amikor Romániában is annyiszor hangoztatják a multikulturális sajátosságokat? Hangsúlyozom, egyáltalán nem csodálkozom, hiszen jut eszembe a rendszerváltás utáni marosvásárhelyi „fekete március”, meg egyéb feketeségek, amelyek a románság köréből oly sokszor érik a romániai magyarságot.
Nagyon sokan elfelejtik azonban, hogy ezekben az esetekben mély történelmi gyökerekről van szó. A román nemzet kései kialakulásának egyik alapja a magyarellenesség. A román irredentizmus már a 19. század elején azzal a programmal indult, hogy szét kell rombolni a magyar alkotmányosságot és meg kell teremteni a mindenütt élő románok területi egységét. Ez a sovén, az ezeréves magyar alkotmányosságra fittyet hányó politikai program máig változatlanul él, dédelgetett álomként, vagy nyíltabban, mindig az adott politikai helyzettől függően. Most éppen ismét arról van szó, hogy a román nagypolitika meg akarja változtatni az ország etnikai arányait, arra hivatkozva, hogy az unió is megköveteli a területi átszervezést. Jusson csak eszünkbe, hogy Romániában eleddig minden területi átszervezés magyarellenes volt.1968-ban Caeusescu egy tollvonással megszüntette a Magyar Autonóm tartományt azzal a minden románnak tetsző ürüggyel, hogy visszaállítja a régi megyéket. Így aztán a székelységet három megyére szakítja, miután Maros megyét és Vásárhelyt már sikerrel felében románosították. És hiába van állandó napirenden a székely autonómia követelése, a román politika süket fülekkel arra készül, hogy a székely megyéket nagy román többségű területekbe olvassza. S ennek a célnak megfelelően most újból előkotorják a magyar kártyát.
Olyan hangulatot gerjesztenek, hogy minden román sikertelenségért a magyarok a hibásak, és elég egy elejtett szó, mondat, vagy kifejezés, hogy a buta népharag a magyarság ellen forduljon. Mikor aztán a hivatalos Magyarország is megszólal, akkor felhangzik az örök román tiltakozás: beleavatkoznak a belügyekbe a magyarok. És a kör bezárul. A közömbös uniónak mindegy, hogy milyen, csak területi átszervezés legyen, egyéb aztán nem jut el a brüsszeli fülekig. Majd pont a franciákat fogja érdekelni az erdélyi magyarság sorsa? Azokét, akiknek a lelkén több franciaországi nép beolvasztása sorvad? A provanszálok, bretonok, burgundok a megmondhatói a „francia toleranciának”. A németek is hallgatnak, számukra már végképp megszűnt Szilézia, Pomeránia ás Kelet-Poroszország, a Szudéta-vidék is vörös posztó a csehek önérzetének. Van tehát elég bajuk ahhoz, hogy éppen miattunk ágáljanak az unióban.
Reményem csakis a katalánokban, a flamandokban van, vagy Dél-Tirol németjeiben, Finnország svédjeiben. Akik átadhatják gazdag tapasztalataikat autonómiájuk kivívásában, adhatnak tanácsot és segíthetnek is bennünket az uniós hadakozásban. Kétségtelen, hogy a román visszaéléseket csak uniós eszközökkel lehet visszafogni, s ebben elkél a segítség. Svájc is besegíthetne a multikulturalitás tanításában, de még az autonóm önrendelkezés gyakorlatában is. A svájci rétorománok is elmehetnének Bukarestbe, és elmondhatnák ott, hogy bizony annak köszönhetően élnek olyan jól, mert elismerik románságukat és hagyják őket románként élni és dolgozni Svájc javára.
Kocsis István íróbarátom könyvéből tudom, hogy el fog jönni a korszerű román történelemtudomány korszaka, amely talán leveti a román nemzeti lét ellenségképét. De ez még hosszú történelmi folyamat és az erdélyi magyarság nem várhat időtlen időkig. Neki szinte naponta kell megvívni harcát a megmaradásért és magyarként való létezéséért. Kisebb-nagyobb sikerekkel, de ez mindeddig sikerült. Most ott az unió. Itt az ideje, hogy lobbizzunk a minket követő lengyel elnökségnél is az erdélyi magyarok ügyében. Esetleg meg lehetne győzni a lengyeleket arról, hogy a fránya schengeni övezet is késhet, pláne, ha feltéteket is szabnánk bevezetéséhez. A hazai RMDSZ is levethetné közömbös lojális köntösét és összefoghatna minden magyar erő, hogy végre egységesen lépjünk fel a román nacionalista kilengésekkel szemben. Mi lenne, ha egyszer az életben nem sikerülne zavartalanul minden nekik?!
Bereczki Károly
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)