Mecénás Bandi
Mindenekelőtt gratulálunk Debrecen leendő mecénásának, Gellén András sporttársnak – a díjat majd a város napján adják át neki áprilisban, ha van igazság a Földön –, aki volt annyira kedves és önzetlen, hogy a DVSC női kézilabdacsapatát saját zsebből újra a sikerek útjára terelte, majd potom 377 millió forintért sportcsarnokot épített a kézilabdázni vágyó debreceni fiatalságnak. Ez a pénz sokkal több annál, mint amennyiből az Adrián venni lehet egy jachtot jakuzzival és hat közép-kelet-európai playmate-tel, ezt kéretik figyelembe venni, mielőtt valami csókos bejelentkezne a városházán aprópénzzel. A döntéshozók, amennyiben a Debrecen Televízióból tájékozódnak, mint bizonyos „felmérések” szerint szinte mindenki a cívisvárosban, akkor nem ismerhetik az alanyunkat, ő ugyanis bojkott alatt akciózik, s ha valaki most jött le a falvédőről, akkor itt tájékozódhat. Az önkormányzati médián kívül is van azonban élet, például a Bajnokok Ligáját megjárt, magyar bajnoki ezüstérmes csapaté. Nos, ő ennek a többségi tulajdonosa.
Gellén Andrást akkor sem vonhatnánk kérdőre, ha a vagyonát megenné, elkurvázná, elvadászná Afrikában, vagy éppen húszezresekkel törölné ki a hátsóját, mert mindenki azt csinál a saját pénzével, amit éppenséggel jónak lát. A kurvázásnak mondjuk még lenne értelme, de akad helyette egy, hosszabb távon sokkal izgalmasabb és magasztosabb elfoglaltság, a csapatépítés Debrecen sportjában. Hősünk ezt választotta, amiért áldja meg őt a jó Isten békében, boldogságban és gazdagságban!
Még mielőtt alaptalan vádak érnének, le kell szögeznem, hogy Gellén Andrást telefonból, sajtótájékoztatókról és a televízióból – nem a Debrecen TV-ből! – ismerem, sose ültem az asztaltársaságában, nem a söröző partnerem, azt sem tudom, mit iszik, ha egyáltalán iszik valamit. Csak látom, mit csinál Debrecen sportjáért. Látom tomboló lokálpatriotizmusát, elhivatottságát, a sport iránti szeretetét, alázatát, no meg az önzetlenségét. Ilyenkor minduntalan az jut eszembe, hogy egy, az agráriumban tevékenykedő cégvezető sok-sok évvel ezelőtt a megyei napilapban futó Menedzserszalon rovatban a mellét döngetve dicsekedte el: négymilliárdos forgalmat lebonyolító cége támogatja a női kézilabdát. A cikk szerzője nem kérdezett rá, hogy urambocsá mennyivel, tehát éppenséggel a lényeg maradt le. Engem azért gyötört a kíváncsiság, és megkérdeztem a kézicsapat első emberét, az akkor már nem edző, hanem ügyvezető Komáromi Ákost, aki elárulta: kétszáz. Nem millió, hanem ezer. Kétszázezer. S nem havonta, évente. Az ilyen mehet a levesbe...
Gellén Andrást már csak azért is nehéz lesz kihagyni a mecénások sorából, mert elődjét, Pocsai Attilát kitüntette az előző közgyűlés, pedig nagyságrendekkel kevesebbet költött a csapatra, Debrecenre, nagy dérrel-dúrral érkezett, de két év után úgy eltűnt, mint szamár a ködben, és egy WC-t sem hagyott hátra a köznek, nemhogy sportcsarnokot. Van azonban egy kis bökkenő: Bandi bácsi szénája a hírek szerint nem áll jól a Városházán, mint ahogyan nála sem áll jól a városháziak szénája, tehát kölcsönös az iszony – akarom mondani a viszony – ennek tudható be, hogy az egyébként nem divatból kézilabdabarát Pajna Zoltán alpolgármester újabban hanyagolja a meccseket. (Ő veszít vele, mert most tényleg jó a csapatunk.) Szóval mecénásunk nem mindenkinél kedvenc, blogjában – amire természetesen mi is rendszeresen rámozdulunk – nem körtönfalaz, szókimondásával, őszinteségével pedig sok-sok hívet szerzett magának, meg sok-sok ellenséget.
Az vesse rá az első követ, és merjen nyugodt lelkiismerettel ellene szavazni, aki saját zsebből csapatot és sportcsarnokot épít Debrecennek!
Cs. Bereczki Attila
