Kapja be, aki bírja gyomorral!
A magyar szereti a hasát, tudjuk. A magyar hasa meg szereti a húst. Mert a hús finom. Meg genetikailag úgy kódolt e nemzet, hogy van foga és állkapcsa a húst megrágni. Ha az ősmagyarok konyhájában a hús volt az „alap”, akkor nehogy már vegán tengődjünk! Már csak ezért sem, mert a vegetáriánust éri a legdurvább diszkrimináció. Például vegát nem szívesen látnak azon a kerti partin, ahol a marhalábszár-pörkölt a menü, és nem táplálkozástudományi megfontolásból, hanem pusztán bizalmatlanságból. A vega a húsevő többség szemében deviáns, mint az absztinens. Aki nem eszi meg a bográcsos marhapörit, s nem öblíti le sörrel/borral/pálinkával, az több mint gyanús – teszem hozzá: pofátlan is –, ezáltal állandó célpont, akinek mindig magyarázkodnia kell, és mindig hülyén jön ki a vitából. A magyar, akinek volt gyerekszobája, és nem érte különösebb perverzió serdülőként, hétpofára zabálja a húst. A tányérjában nem látja az ártatlan boci pillantását, mert a boci a való világban élelmiszer, és nem öleb.
Húsevő hazánkfia ellen azonban merényletet követnek el, mégpedig hosszú, nagyon hosszú évek óta. No nem a vegák bosszúból , hanem a húsevő gengszterek anyagi haszonszerzés céljából. Nem az a baj, hogy a csirkét, a disznót, a marhát szteroidokkal tömik, hogy nőjenek, attól még lehetne ehető és finom a kolbász. Azért nem finom, mert mócsingot, inakat, bőrt, gumót és Isten tudja, hogy mit darálnak még bele. A debreceni párosról akkor szoktam le, amikor mogyorónyi nagyságú mócsingok akadtak fenn a torkomon úgy tíz éve egy szép szombat hajnalon a debreceni piacon, s ha nincs véletlenül egy üveg sör előttem, fulladásos halált állapít meg az orvosszakértő. A sör életet ment! A magyar szárazkolbászok zöme minősíthetetlen, egy kilóhoz egy féldoboznyi fogpiszkálóval lehet nyugodtan számolni, az élelmiszeridegen anyagok úgy be tudnak ragadni a fogak közé, hogy kifejlett kézügyességgel is csak nagy küzdelem árán lehet azoktól megszabadulni. A magyar hústermékek nagyszerű minősége mese habbal, valóban annyira pocsék, hogy az ember a vega lét iránt kezd egyre nyitottabbá válni, s fejben számol annak minden negatív következményével.
A debreceni húsüzem megszűnik, amit egyébként nagyon sajnálok, mert egzisztenciájukat hirtelen elvesztő emberek kerülnek utcára, de közben azon morfondírozom, hogy a mócsingos, inas, ehetetlen, emberi fogyasztásra alkalmatlan kolbászt gyártó vállalkozásokat miért nem érte utol már réges régen a totális csőd? Az ügyben ráadásul büntetőjogi felelősség is felmerül, mert egészen nyilvánvaló, hogy előre megfontoltan csinál selejtet a magyar húsipar. A jó kolbász receptje nem túl bonyolult, az senkin se foghat ki. De minőségit gyártani nem elég jó biznisz, a gyors meggazadagodás titka: a szart drágán eladni. Sikerült tönkrevágni a legendás magyar márkákat, kilónként háromezer forintért annyi mócsingot, szalonnabőrt, E250-et kapunk, hogy az ezer forintos parasztkolbász csak egy fokkal mérgezőbb, tehát financiálisan jobban megéri.
A debrecenit birtokló szlovák cég közleménye szerint a magyar hústermék nem versenyképes Nyugaton. Hát, el is hiszem! Meg kéne próbálni esetleg kutyaeledelként értékesíteni, hátha több esély lenne. Mondok valamit: itt sem versenyképes. Csak éppen azt esszük, ami van. Vagy vegák leszünk, és akkor már csak egy lépés a guminő.
Cs. Bereczki Attila
