A fantasztikusan sikeres Kína-politika
Kínát már több mint tíz éve nagyon szeretem. Előtte a Piac utcai menő boltokban hagytam ott évente kétszer az egész újságírói fizetésem egy farmernadrágért és két pulcsiért. Nem voltam metroszexuális piperkőc, csak éppen a kilencvenes évek fiatalja olcsón nem tudott öltözködni, én pedig nem kerestem sokat. Debrecenben Levi’s-t vett a rocker, Dieselt, Gast vagy Replay-t a diszkópatkány – nekem, semlegesnek mindegy volt –, mást pedig nem lehetett kapni. Milyen Trapper? Úgy 15 ezernél kezdődtek a farmerárak, a próbafülkék előtt pedig hosszú sor állt. Olcsó nem akadt kínálatban, egészen addig, amíg az ügyes, leleményes kínaiak fel nem ütötték a fejüket a cívisvárosban.
Kizárt, hogy én szar kínaiban járjak! – hőzöngtem eleinte, mintha a Laoszban gyártott amerikaira jobban buktak volna a csajok, ám a pénz csodákra képes. Eltelt közben szűk két évtized, és ma 15 ezer forintból három nadrágot veszek, egyenként is tovább tartanak, mint anno az 501-es Levi’s, és van világos, sötét, fekete és drapp is. A ruha teszi az embert! Abszolút nyugodt lelkiismerettel alszom, a fiatalságból dagadtra gazdagodott Piac utcai boltosok megkapták a jussukat, az ő méregdrága – de korántsem biztos, hogy eredeti – termékük pedig ugyanúgy import volt, mint a kínaiaké, tehát túl nagy pofont nem kapott tőlem a nemzetgazdaság. Sőt! A farmeron megspórolt pénzt azóta sem varrom bele a dunyhába.
Kínát már nagyban is szeretik. Ma már a Hehér Házból és a Downing Street 10. alól nézve sem marxista-maoista szemetek a kis sárgák, hanem bizniszpartnerek, akiknek van pénzük Seattle-ben csatornázni, Londonban pedig vasutakat építeni. Le van ejtve a sajtószabadság, ami nincs, a kőkemény internetcenzúra, és minél nagyobb a válság, annál kevésbé érdekli a demokratikus, az emberi jogokra korábban oly’ érzékeny Nyugatot a szegény tibetiek elnyomása. Van az a pénz! Kína beszáll az európai válságkezelésbe is, mert szeretné, ha továbbra is mindenünk „Made in China” lenne. Tudniillik ha az európai nem veszi meg a farmert, mert leszegényedik, akkor nem kell varrónőket foglalkoztatni Makaótól Jingcsuanig, de akkor nincs fizu, nem jut rizsre a családnak, oszt akkor nagy baj van, elvtársak. A Bank of China bezár, a nép esetleg nekimegy a kommunistáknak, akik már csak papíron azok – a vérkomcsi nem tud államkötvényekkel meg befektetetési alapokkal játszani a tőzsdén –, egyébként már régen nem döntik a tőkét, hanem nagyon szeretik. A kínai export legfőbb piaca Európa, tehát közös érdek a barátság, és természetes, hogy a bődületes iramban fejlődő ázsiai nagyhatalom pénzéből sokan szeretnének lecsípni.
Nem csoda, hogy Debrecen is a rajongásig szereti Kínát. A debreceni repülőtér területén felépíteni kívánt Debreceni Belső-Mongol Technológiai és Kulturális Park kapcsán a polgármesterünk 30 ezer leendő debreceni munkahelyről is vizionált már, a legújabb bombasztikus bejelentés pedig a Debrecen-Kína repülőjárat beindítása, hogy Csungkingról már ne is beszéljünk. A város fantasztikusan sikeres Kína-politikáját minden debreceninek támogatnia kell, mert ha nem is lesz 30 ezer új munkahely és repcsijárat, eljön az idő, amikor négyezer forintért vehetünk eredeti Louis Vuitton táskát az asszonynak szülinapjára. Panama Jack cipő már van háromezerért. Kína a lehetőségek hazája!
Cs. Bereczki Attila
