A rossz bor jó íze
Négy (nem hamisított) masnis-macskás póló árából ma kitelne úgy 100 liter. Bizonyos tekintetben azonban megfizethetetlen: azon a vidéken szorulás elleni természet közeli praktikumként széles körben ismert. Gyomorforgató-béltisztító hatását ugyanis több napon át igen intenzíven fejtette ki – hogy mást ne írjak. Önző hobbigazdálkodó termesztette a hozzávalót: ami abból kiforrt, azt megitta. A 80-as évektől kezdve hozzávetőlegesen 20 éven keresztül nagyjából ezerkétszáz vitát hallgattam végig – nem arról, hogy miért kell inni, hanem arról, hogy mi a megveszekedett Úristenért kell ennyit. Minden érintett érezte: felesleges volna a terelés, a valóság azonban a falusi szemérem okán mindvégig kimondatlan maradt: mert urasan be lehet tőle rúgni. Mikor a tobzódó nyár közepén a hegyen (ami valójában inkább csak domb) már azon sopánkodtak az asszonyok, hogy hányszor tíz kiló kristálycukorral illene készülni a szüretre, érezni lehetett a korhely őszi esték szelét, a sárguló lugas árnyékolta direkt vétkezést. A mértéktartás, Isten, de főleg az asszony ellen.
Látok borkülönlegességeket ma is. A Spektrumon. Négy (nem hamisított) masnis-macskás póló árából ma kitelne úgy egy milliliter. Mégsem tudom hanyatt vágni magam egy 1867-es évjáratú kábernészávinnyontól. Tisztelem a kort, a munkát, a tradíciót, egyszóval az értéket. Még az is meglehet, hogy esetenként vágyakozva nézem a francia és a toszkán lankákat, amiken olyan fejlett a gazdálkodás, hogy a napsugarak szöge vezényszóra dől, ha éppen arra van igény; viszont ne mondja senki, hogy egy patika hangulatú EU-borkombináttól és hat darab hajhálótól 42 fokos lázba jön, mert az már gyógyszerrel kezelendő sznobéria. A stáblistával bennem minden elvágyódás tovafut. Az én „szőlőtőkém” (amit az őz és a nyúl is megrág minden évben) ott áll, a laza homokon – messze Tokajtól, Villánytól, Badacsonytól. Szemléletben, eljárásban is. Nem borkultúrába, inkább borbarbarizmusba születtem bele, de eddig három másodpercig sem bántam.
Megmosolyogtat a bórkóstolás művészete, a sajttálas felhajtás, a szagolok-köpök-nem nyelek. Merő elegancia: szőlőt szemenként, a hordóhoz fát, a borhoz hordót, húshoz bort választani, majd kortyolni a nemes italt, dárga olajfestmény alatt, tökéletesre reszelt körmökkel szegélyezett, finomkodó párbeszéd mellett, miközben komolyzene szól, de azért szorít az ingnyak. Mégis nagyon rendben van. Inkább borlovagokat avassanak, mint Lenin-szobrot.
Borkarneválra készülünk. Jó, hogy nincs Debrecenben igazi hagyománya a bornak: semleges terepen mutathatja be magát minden palack öröm. Lesz vígság hajnalig. Sajnálom, hogy az önző gazdával már nincs alkalmam koccintani. Bár biztosan értetlenkedne: van kínálat, mód, de szeret-e az igazán, aki csak kóstolgat?
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
