Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Iszapbirkózás

| 2010. 10. 09. | 10:13:16
Debrecen – Pusztán a sok esőt okolni a vörösiszap okozta katasztrófáért, cinikus dolog. Rákenni az ellenőrző hatóságokra, gyávaság. Autóba bújva, hangosbemondón tárgyalni a háborgó tömeggel – érthető.
Iszapbirkózás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

De kiderül-e valaha is, hogy ki vagy mi volt igazából a hunyó?
Mert ilyenkor aztán megy az egymásra mutogatás. Az első nap sokkos állapotában, amikor még nem lehetett tudni, mekkora károk keletkeztek, a sok esőt tették meg minden baj okozójának a nyilatkozók. Minek esett annyi? Aztán megpróbálták rákenni a hatóságra, amelynek emberei két héttel azelőtti ellenőrzésükkor még mindent rendben találtak. Majd, miután egyre több holttest és egyre rondább, mélyen bemart bőrfelületek kerültek a híradók tudósításaiba, már a szakszerűtlenség, a megengedettnél nagyobb mennyiségben tárolt iszap és a nem megfelelő zagytározók váltak főszereplőkké. Valószínűleg mindegyik magyarázatban van valami.

Az eső ugyanis tényleg sok kárt tehet, az esővízzel feldúsított zagy akár nagyobb távolságra is kifolyhat a tárolótérből. De hogy kifolyik vagy elönti a környező három települést, az azért nem mindegy. A MAL Zrt. igazgatóságának elnöke is azt mondta egyébként, hogy csak túlfolyásra készültek fel. Szerinte ők biztos nem felelősek, nem töltötték túl a tározót, a technológiájuk százéves, és ilyen még soha, sehol nem fordult elő. Még az általuk készített katasztrófa-forgatókönyvben is csak túlfolyással számoltak. Értetlenül állnak, mondja – a kolontáriak meg hajléktalanul.

De szóba került a zöldhatóság felelőssége is. Mivel két héttel azelőtt tartottak ellenőrzést, és akkor mindent rendben találtak a tározónál, talán érthető, hogy ebbe kapaszkodnak a gyárosok. Ha olyan nagy szakértők a hatóságiak, miért nem vették észre a jeleket (ha voltak egyáltalán)? De tényleg szakértők? A tavaszi kormányváltást követő személycserék egyik sokat sajtózott esete volt éppen a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyeleté. Illés Zoltán államtitkár, aki már az árvizek idején is összevont szemöldökkel osztotta utasításait az ártéri építkezések miatt, most ismét kemény fellépést tanúsít. Csakhogy a felügyelet élére éppen ő nevezett ki egy sokak által nem szakembernek, hanem pártkatonának tartott nőt, Zay Andreát. A nő többek közt a Búbos Banka-kör tagjaként szerezte szakirányú tapasztalatait – hányták már nyáron a szemére újságírók és egyéb kétkedők.

Akár eső, akár felelőtlenség, akár szakmai hozzá nem értés okozta is a bajt, valakinek vállalnia kéne a felelősséget érte. A vizsgálattól függetlenül, önként, a saját lelkiismeretétől vezérelve. Az lenne igazán hírértékű!

B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Többen akarnak polgármesterek lenni, mint öt évvel ezelőtt
Többen akarnak polgármesterek lenni, mint öt évvel ezelőtt
7 millió 854 ezer választópolgár adja le voksát június 9-én.
Hirdetés
Hirdetés
Eldőlt: Kapu Tibor lehet Magyarország következő űrhajósa
Eldőlt: Kapu Tibor lehet Magyarország következő űrhajósa
Kétszáznegyvenen jelentkeztek a küldetésre.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.