Vodkastop: az avatárokra rossz idők jönnek

Az ukrán hadsereg egyik legsúlyosabb problémája, kigyógyíthatatlannak tűnő betegsége a mértéktelen ivászat, amiben nemcsak a kiskatonák, hanem a tábornokok is jeleskednek. A védelmi minisztérium közelmúltban tartott kibővített ülésén jelentette be Sztepan Poltorak, a tárca vezetője, hogy hadat üzen az ivászatnak, és a rendteremtést a tisztek megregulázásával kezdi. S hogy ígéretét komolyan is gondolja, azonnali hatállyal kiebrudalta a hadseregből azt a tábornokot és alezredest, akiket a rendőrség Odesszában ittas állapotban vett őrizetbe.

Annyira komoly a helyzet, hogy az ukrán hadseregben – James Cameron után szabadon – csak avatároknak nevezik az iszákosokat, amin maga a világhírű filmrendező lepődne meg a legjobban, ha megtudná, az Oscar-díjas Avatar című filmjével az ukrán katonai lexikon gazdagodásához is hozzájárult, még akkor is, ha az alkotása címeként kiválasztott szanszkrit eredetű szót nem is eredeti értelmében használják. Az ukrán hadsereg avatárjairól ugyanis sok mindent el lehet mondani, ám azt nem, hogy valamiféle halhatatlan lények inkarnációi lennének, akik a világ megváltásának, jobbá és szebbé tételének, az emberek jó útra térítésének szándékával ereszkedtek le a földi halandók közé. Jelen esetben ugyanis a megnevezés nem a tartalomra, hanem a színre, a rendszeres ivászattól megkékült alkoholistákra utal.

Régóta nyílt titok ugyanis, a hadsereg tele van avatárokkal, idült alkoholistákkal. akik ellen ugyan sokféle módon, fogdába zárással, a fizetések és a jutalékok megvonások próbálnak küzdeni, sőt nemritkán az is előfordul, hogy néhány ökölcsapással a társaik büntetik meg őket abban reménykedve, ily módon talán sikerül őket kijózanítani, ám egyelőre nem sok eredménnyel. Változatlanul rendszeresek a nagy ivászatok, az ittas állapotban elkövetett, komoly sérülésekkel és halálos áldozatokkal járó lövöldézések, robbantások, egymás közötti leszámolások. 

A keleti fronton szolgálatot teljesítő tisztek egy-egy nem a nagy nyilvánosságnak szánt beszélgetések során határozottan állítják, hogy a hadsereg veszteségeinek mintegy nyolcvan (!) százalékához köze van az italnak. Sőt, mi több, azt is elmondják, hogy ennek alapvető oka elsősorban abban rejlik, hogy a fegyveres erőkben az Ukrajna függetlenné válása óta eltelt közel negyedszázad során nem történtek meg a szükséges átalakítások, hiszen a hadsereg mindmáig megőrizte úgynevezett munkás-paraszt jellegét, ami köznyelvre lefordítva azt jelenti, hogy az állományt továbbra is a képzetlen munkásokkal és földművesekkel töltik fel, akiknek jelentős része a szolgálatot egyfajta időtöltésnek tekinti, ahol nagyokat lehet piálni.

Az innivalóhoz ugyanis minden esetben hozzá lehet jutni. Egy egészen friss történet szerint az egyik, mélyen az erdőben táborozó alakulat tagjainak, miután megkapták havi járandóságukat, inni támadt kedve. A legközelebbi faluig azonban legalább öt kilométer az út, aminek megtételéhez viszont senkinek nem fűlött a foga. Inni viszont nagyon akartak, így közülük valakinek eszébe jutott, azért van a mobiltelefon, hogy használják is. És használták. A városból taxit rendeltek, a gépkocsi vezetőjének elmondták, mennyi vodkát vásároljon, és hol parkoljon le, a taxis pedig eleget tett a megrendelésnek. A néhány üveg vodka azonban hamar elfogyott, a harcosok szomjúsága viszont nem akart elmúlni. Végülis ketten, menteni a menthetőt alapon, mégiscsak rászánták magukat, hogy besétáljanak a faluba. Útközben azonban összeszólalkoztak, mire az egyikük szolgálati fegyverével fejbe lőtte a másikat.

Halál, letartóztatás, és rövidesen bizonyára meglesz az ítélethozatal is, de a tények ettől még nem fognak megváltozni. Az alkohol idézte elő a tragédiát az egyik gépesített dandár gyalogsági zászlóaljnál. Az alakulat tagjai a gyakorlótérről tértek haza a kaszárnyába, amikor az egyik, meglehetősen ittas állapotban lévő katona váratlanul lövöldözni kezdett, három társa életét oltva ki, míg a negyedik áldozat ő maga lett, mert a további gyilkolás megakadályozása érdekében őt is leterítették. A Doneck megyei Volnovaho alatt egy láthatóan bódult harcos pedig a 72-es dandár két felderítőjét lőtte agyon csak azért, mert azok a szemére merték vetni katonához nem méltó viselkedését.

Az ilyen és hasonló tragédiák nem egyediek. Sőt, éppen ellenkezőleg. Miután ugyanis a frontvonalakon gyakorlatilag szinte teljesen megszűntek az aktív harci cselekmények, a katonák elengedték magukat, illetve egyéb elfoglaltság hiányában vodkázással próbálják agyonütni az időt. A 28. számú gépesített dandár alezredese, Ivan Kaletnik szerint a probléma kezelését a behívás módszerének megváltoztatásával kellene kezdeni. Jelenleg ugyanis az történik, hogy a hadkiegészítő központok lényegében azokat sorozzák be, akiket éppen sikerül fülön csípni. Nekik ugyanis a kötelező létszám előállítására vonatkozó parancsot kell teljesíteniük, a többi már nem az ő gondjuk. Akiket pedig egyszer egyenruhába bújtattak, azoktól szinte lehetetlen megszabadulni, jóllehet olyanok is vannak közöttük szép számmal, akik a harci műveletek közepette sem józanok.

A 41. számú Donbasz-Ukraina zászlóalj szóvivője, Dmitro Reznicsenko a szelektálást az önként jelentkezőkre is kiterjesztené. Meggyőződése ugyanis, hogy a mostani önkéntesek közül is igen sokan csak azért akarnak egyenruhát ölteni, mivel tudják, a hadseregben késedelem nélkül megkapják a pénzüket, amit azután italra költhetnek. Közvetlenül a keleti végeken szolgáló parancsnokok szerint viszont csak úgy lehet véget vetni az ivászatnak, ha az ország vezetése lemond a kötelező behívásról, az újoncok húsdarálóba küldéséről, ugyanakkor jelentősen megemeli a szerződéses állomány tagjainak a fizetését, valóban hivatásossá téve ezáltal a hadsereget. A munkahelyükre ugyanis nem azért járnak az emberek, hogy a sárga földig leigyák magukat.

SzN.